Több mint negyvenezer egyéni vállalkozást alapítottak tavaly
Szlovákiában 2017-ben 40 808-an kezdtek vállalkozni természetes személyként
Bár az elmúlt évek tendenciájaként elmondhatjuk, hogy növekedett a jogi személyek száma és csökkent a természetes személyként vállalkozók száma, tavaly mégis kétszer több új természetes személyt regisztráltak vállalkozóként, mint ahány jogi személyként alapíttatott.
Ennek okát azzal magyarázzák, hogy talán egyszerűbb a természetes (fizikai) személyként vállalkozást alapítani, mint a jogi személyként, mivel nincs szükség alaptőke letételére, és elsősorban azoknak éri meg, akik nem akarna a vállalkozásukba társat, társakat bevonni. Valószínű a döntéseket jelentősen befolyásolta a természetes személyek számára tavaly bevezetett átalányadó is.
A vállalkozásalapítási kedv márciusban, januárban, illetve júliusban volt a legmagasabb, ekkor az új szubjektumok száma több mit 4 ezer fölött volt. A decemberi, leggyengébb hónapban már csak 1 398 vállalkozást alapítottak természetes személyek.
Külön érdekesség, hogy egyelőre a férfiak sokkal aktívabbak a vállalkozásalapításban, hiszen 40 808 vállalkozásból csupán 11 669-et alapítottak a gyengébbik nem képviselői.
Az ágazatok szerint legtöbben építkezések előkészítő munkálataira (4502 új vállalkozó), más építőipari kiegészítő és befejező munkálatokra (3561) és egyéb fémtermékek gyártása (2623) váltották ki az iparlevelet.
Földrajzilag szintén érdekes, hogy a legtöbb vállalkozást tavaly ez elmaradottnak minősülő Eperjes (6910) és a Zsolna megyében (5810) alapították, míg a legkevesebbet a fejlettebb Nagyszombat (3872) és a Trencsén (3932) megyékben.
Tény, hogy a keleti megyéknek jelentős lemaradásuk van a vállalkozások számában. A lakosok számához viszonyítva a vállalkozások száma csupán a fele az országos átlagnak, ami azzal magyarázható. hogy jóval kisebb a regionális fizetőképes kereslet.