Tejbotrány a Rajonál
Egy vevő tájékoztatta az aktuálne.sk hírportált arról, hogy az egyik pozsonyi boltban vásárolt Rajo-tej sokkal inkább a vízre emlékeztetett, mint a tejre.
A Rajo társaság a furcsa színű tej problémájáról már előzőleg is tudott, ezt az információt Zuzana Stanová elnökségi tag is megerősítette. Elárulta, hogy ez ügyben már 444 vásárló fordult panasszal hozzájuk, de anyilvánosságot nem tájékoztatták. Hangsúlyozta, hogy az ilyen rosszabb minőségű tejet fogyasztók egészsége nem károsodott, és az továbbra sincs veszélyben.
A Rajo levélben magyarázkodott a panaszosoknak. „A tej kicsapódását bizonyos mikroorganizmusok enzimei okozták, amiket a pasztorizálással vagy UHT-eljárással hatástalanítottak“ – olvasható a levélben a nem éppen érthető magyarázat. A társaság szerint azonban a gyártási jegyzékben nem említik, hogy eltértek volna az előírt gyártási menettől. Mivel ez a tej nem egészségkárosító, nem kell azt kiönteni, de a társaság mégis lehetővé teszi annak visszavételét a boltokban.
„A Pozsonyi Területi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság az ügyben közigazgatási eljárást kezdeményezett“ – állította Paulína Komárová, az állami hatóság vezérigazgatójának irodavezetője.
