2019. augusztus 12., 18:33

Szlovákiában először vaddisznónál is kimutatták az afrikai sertéspestist

Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót regisztrálták Bodrogszentes (Svätuše) község vadászterületén – tájékoztatott a mezőgazdasági minisztérium. A vaddisznók a házisertéseket is megfertőzhetik.

vaddiszno
Fotó: TASR
Ez volt az első eset, hogy Szlovákia területén vaddisznónál mutatták ki a vírust. A vaddisznó viselkedésbeli változásokat mutatott, ezért egy vadász lelőtte, a tetemből vett mintát a zólyomi referencialaboratóriumba küldték”

– ismertette az esettel kapcsolatban a mezőgazdasági tárca.

A vaddisznóra a szlovák-magyar határtól hét kilométerre találtak rá. A magyar oldalon fekvő területeken az afrikai sertéspestis már hosszabb ideje terjed a vaddisznók között. Az idén több mint 800 sertéspestissel való fertőzést mutattak ki Magyarországon.

Az afrikai sertéspestissel foglalkozó nemzeti szakértői csapat elemzi a helyzetet, és meghozza a szükséges intézkedéseket, főleg ami a vaddisznók mint a fertőzés lehetséges forrásai kilövésének irányítását illeti”

– áll a minisztérium közleményében.

Az afrikai sertéspestis Szlovákiában először július végén bukkant fel a Tőketerebesi járásban, Őrös és Nagykövesd két háztáji tenyészetében. A betegség előfordulását később Szomotor és Rad községekben is igazolták. Az afrikai sertéspestis egy rendkívül fertőző vírusos megbetegedés, amelyre nincsen gyógymód, és nincs ellene védőoltás sem. Az emberre nem jelent veszélyt.

Megosztás
Címkék