2018. március 17., 19:01

Szlovákia történetében a legtöbb magáncsőd idén februárban indult

POZSONY. Idén februárban 930 magáncsőd indult, s ez a szám a legnagyobb a vonatkozó törvénymódosítás hatályba lépése, azaz 2017 márciusa óta Szlovákiában.
201803091542490.valtozas-mcsv.jpg


A bankok és más jellegű pénzintézetek hitelnyilvántartásait kezelő CRIF – Slovak Credit Bureau (CRIF SK) társaság elemzéséből kiderül, évközi összehasonlításban, vagyis a tavaly februári eredménnyel (41 magáncsőd) összevetve most 23-szor nagyobb értékről beszélhetünk. Ez év elejétől már 1794 szlovákiai lakos jelentett magáncsődöt.

"Az elmúlt 12 év során, azaz 2006 óta, amikor hatályba lépett a magáncsőd intézménye, az adósságmentesítés e formájával már 9952 hazai polgár élt" – magyarázta a CRIF SK főelemzője, Jana Marková.

Idén februárban a legtöbb magáncsődöt Besztercebánya megyében (254), a legkevesebbet pedig Nagyszombat megyében (53) jelentették be.

A magáncsődről szóló, idén februárban bejelentett bírósági határozatok teljes számából az derül ki, hogy a konkurzussal történő csődelhárítást 916 adós (98,49 százalék), míg a részletfizetési módot csupán 14 adós (1,51 százalék) választotta. Idén februárban az összes magáncsődöt a nem vállalkozó fizikai személyek vagyona kapcsán hirdették ki.

A februári magáncsődök közül 521 férfiakat (56,02 százalék), 409 pedig (43,98 százalék) nőket érintett. Az adósok legnagyobb csoportját 147 személyes bankcsőddel a 30-39 év közti férfiak képezték, míg a legtöbb nő 122 magáncsőddel 40-49 év közti volt. Ennek kapcsán Marková elmonta: a magáncsőd ebben a hónapban először érintette legnagyobb mértékben a 30-39 év közti fiatalembereket. Hozzátette: közülük 4,99 százalék főiskolai végzettséggel rendelkezett, míg az adós nők 5,13 százalékának volt felsőfokú végzettsége.

Megosztás