2018. március 3., 18:50

Szlovákia ismét visszaesett a tehetségek versenyképességi listáján

POZSONY. Száztizenkilenc ország közül a 40. helyen végzet Szlovákia az országokat a tehetségeikben rejlő lehetőségek kiaknázása alapján rangsoroló nemzetközi listán. A 2016-os esztendőben az ország még a 27., tavaly viszont már a 37. pozíciót foglalta el – derül ki abból az ún. Nemzetközi Tehetség Versenyképességi Indexből (Global Talent Competitiveness Index, GTCI), amelyet a világ egyik vezető üzleti iskolája, az INSEAD ad ki évente.
201802261435330.GTCI_1-2.jpg

„Szlovákia erőssége, hogy viszonylag jó eredményeket mutat fel a szakmai és műszaki készségek területén" – állapította meg az Adecco csoport.

 „Gyengéje a tehetségek csábítása és motiválása, illetve előrelépésük lehetővé tétele" – teszi hozzá az Adecco. Szlovákiának a csoport szerint a kisebbségekkel és a migránsokkal szembeni tolerancia gyakorlása tekintetében is javítania kellene.

A versenyképességi lista első fokát Svájcnak sikerült megőriznie, majd Szingapúr következik. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az Amerikai Egyesült Államok foglalja el.

Az első 25 ország között 16 európai állam található. A szomszédos országok közül Ausztriának (18.), Csehországnak (25.) és Lengyelországnak (39.) is sikerült megelőznie Szlovákiát, amely viszont a méretében és gazdasági versenyképességében nagyjából azonos országok közül Magyarországot, Görögországot és Horvátországot is megelőzte.

A rangsorban az országokon túl az egyes városokat is értékelik. Az első hely Züriché, amelyet Stockholm, Oszló, Koppenhága és Helsinki követ. Prága a 28., Pozsony a 45. helyen végzett.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.