Szavazzuk meg a Németországba irányuló közvetlen légi járatot Kassának!
„A nyilvánosság a www.vote-and-fly.com oldalon március 6. és 12. között adhatja le szavazatait. Majd a 3 legsikeresebben szereplő város kerül be a döntőbe, amelyet március 13-án élőben közvetítenek a Facebook közösségi hálón“ – tájékoztatott a kassai reptér.
Michael Tmej, a kassai reptér ügyvivő igazgatója és elnökségi tagja ennek kapcsán egész Szlovákia lakosságának a segítségét kérte – írja a Podkapotou.sk internetes portál.
„Kérem, szavazzanak Kassára, s tegyék lehetővé a Németországban élő szlovák állampolgároknak, hogy gyakrabban és egyszerűbben utazhassanak haza. Kérem, szavazzanak Kassára, ezzel is elősegítve azt, hogy még több német turista érkezzen a régiónkba, akik megcsodálhatják majd a mi gyönyörű országunkat. Szavazzanak Kassára, és segítsék elő a Kelet-Szlovákiában tevékenykedő több mint 60 német befektető vállalkozásának fejlesztését, illetve további munkahelyek létesítését“ - kéri.
Kassának tavaly júniustól a Wizz Air társaságnak köszönhetően van légi csatlakozása a németországi Kölnnel. E társaság azonban február 8-án bejelentette, hogy idén május 14-én megszünteti légi bázisát a kassai reptéren és a kölni járatát.
Az Eurowings több mint 50 ország 160 térségébe indított járatokat, s 2017-ben a legjobb német légi társaságnak minősült.
.jpg)