2011. július 20., 12:29

Šèurka a nyerő, Fico háborog

POZSONY. Ondrej Šèurka, az SZDKU nyitrai járási elnöke adhatja bérbe irodaházát Kassán az adóhivatalnak. A többször kiírt, majd megsemmisített versenyt végül ő nyerte meg, annak ellenére, hogy 230 ezer euróval drágább ajánlatot tett, mint utolsó versenytársa, a CTR Business center III.

Az újra megsemmisített, majd megismételt tenderen Šèurka már csak egyedül vett részt. Az adóhivatal szóvivője a Hospodárske novinynak azt mondta, a kedvezőbb ajánlatot választották, mert Šèurka cége, a Nitra Invest bérleti szerződést kínált, mely után az áfa visszaigényelhető, míg a CTR albérletre tett javaslatot. 

A lapnak egy adószakértő azt állította, a győztes ajánlat így is drágább. A pénzügyi tárca egyelőre nem nyilatkozott, mert még nem végezte el a számításokat. A koalíciós pártok az SZDKU-hoz küldik az érdeklődőket. Állítólag olyan megállapodás született, hogy a kérdésben ők illetékesek.

Csak Igor Matoviè független képviselő és Robert Fico, a Smer elnöke háborog. Fico égbekiáltó, 15 éve nem látott nagyságú szemtelenségnek tartja, hogy az ügyben – melybe belebukott az adóhatóság akkori főigazgatója, s mely miatt Radièová is képes lett volna lemondani – , az eredetileg verseny nélkül kiválasztott SZDKU-s pártfunkcionárius nyerte meg ismét.

Megosztás