2012. január 11., 11:00

Rosszul járnak a Csehországban és Magyarországon dolgozó szlovákiaiak

POZSONY. Nem minden szlovák állampolgár örül a forint és a cseh korona euróval szembeni árfolyamgyengülésének, mivel az a Magyarországon vagy Csehországban dolgozóknak anyagi veszteséget okoz.

Az említett két szomszédos államban dolgozók havi 40-120 euróval kevesebbet kapnak, mint fél évvel ezelőtt ha átszámoljuk euróra a bérüket. Ennyit vesztetetk az árfolyamon. "Míg a nyári vakáció elején az akkori 210 104 forintos magyarországi átlagbér átváltva 790 eurót, decemberben már csak 667 eurót ért“ – mondta Eva Sadovská, a Postabank elemzője.

Rosszul járnak a Csehországban dolgozó szlovákiaiak is, ha nem ott költik el a pénzt, hanem euróra váltják. Nyugati szomszédunknál a tavalyi év első háromnegyedére vonatkozó átlagbér 23 726 Kè volt, ami 2011 elején még 974, ám év végén már csak 927 eurót ért.

Megosztás