Rekordszámú turista éjszakázott Szlovákiában
Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában vendégéjszakákat töltött turisták száma júniusban – derült ki a szlovák Statisztikai Hivatal (SÚSR) által kedden közzétett adatokból.
A szlovákiai szálláshelyeken júniusban vendégéjszakákat töltő turisták legnagyobb hányadát, mintegy kétharmadát hazaiak adták, számuk a tavalyihoz képest 7 százalékkal emelkedett. A szálláshelyek külföldi fizetővendégeinek száma a vizsgált időszakban 242 ezret tett ki, ami csaknem 4 százalékos éves szintű növekedést jelentett. Utóbbiak száma csaknem elérte a 2019-es rekordot, attól már csak 0,3 százalékkal maradt el.
A szlovákiai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma júniusban 1,5 millió volt, ami 4,5 százalékos emelkedést jelentett éves szinten, ugyanakkor ez a szám még 2,2 százalékkal elmaradt a rekorder 2019-es év júniusától. Az egy vendégre eső vendégéjszakák száma átlagban 2,4 éjszakát tett ki.
A szlovákiai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák megoszlása az egyes régiók között azt mutatta, hogy júniusban a zsolnai megye szálláshelyein éjszakáztak a legtöbbször, ott 312 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Az ország nyolc megyéje közül júniusban hétben növekedett az ott eltöltött vendégéjszakák száma éves szinten, ez a szám egyedül a nagyszombati megyében csökkent, utóbbiban 3,9 százalékkal esett vissza éves szinten.