Ragaszkodunk az étkezési utalványhoz
A FOCUS felmérése szerint a megkérdezettek 50 százaléka utalványt akar, s csak 38 százalék azoknak az aránya, akik a készpénzt részesítenék előnyben. A megszokás és a bizalmatlanság mellett a rendszeres meleg étkezésre való ösztönzés szól az utalványok mellett - írja a Hospodárske noviny elektronikus portálján.
A gazdasági napilap a Munkatörvénykönyv tervezett módosításainak megítélésére is kíváncsi volt. A megrendelésére végzett felmérés azt is megmutatta, hogy az emberek 55 százaléka nem veti el a felmondási idő újraszabályozását. A többség támogatja Jozef Mihál szociális miniszter ötletét, hogy egytől 5 hónapig terjedjen a felmondási idő az adott cégnél ledolgozott évektől függően. A munkavállalók ezt elfogadják elsősorban azért, mert az igazságosnak tartják – mondta Ivan Dianiška, a FOCUS szociológusa. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a javaslat bekerül az új Munkatörvénykönyvbe. Az SDKÚ-DS ugyanis 3 hónapos felmondási időt javasol, és ezért lobbiznak a munkáltatók is.
Az emberek 54 százaléka támogatja, 35 százalékuk ellenzi, hogy fél évre hosszabbítsák meg a vezető beosztásúak próbaidejét. A többi alkalmazott esetében maradna a három hónapos próbaidő.