Petíció: Tokajt akarjuk!
A felhívásban többek közt „egyenlő, egyenrangú és diszkriminációmentes feltételeket” követelnek mindkét ország Tokaj-vidékének, mindenekelőtt a szlovákiai terület nagyságának kijelölésében. Leszögezik: történelmileg a két Tokaj-vidék egyenértékű, s ez Szlovákia uniós csatlakozási szerződésében is benne van.
Szlovákiában a Tokaj-vidéki községek az önálló bortermő vidék státusát is követelik, amelyet a hét község – Nagybári, Csörgő, Csarnahó, Kis- és Nagytoronya, Szlovákújhely és Szőllőske – kataszteri területe alkot, mert csak így biztosítható, hogy jogaik a jövő nemzedékekre is átszállhassanak.
Juraj Kadáš, a földművelésügyi tárca szóvivője a Sita hírügynökségnek azt mondta, a Tokaj-ügyről nem kívánnak nyilatkozni. Simon Zsolt miniszter viszont már januárban tárgyalt róla Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési államtitkárral, s megegyezetek: mindent megtesznek a kérdés mielőbbi lezárásáért.
Az aláírásgyűjtők hétfőn keresik fel Iveta Radièová kormányfőt petíciójukkal és javaslataikkal.
Mint ismeretes: vita a magyar és a szlovák fél között a szlovákiai Tokaj-vidék kiterjedéséről van. Magyarország 565,2 hektárt ismer el Tokaj-vidékként, Szlovákia viszont csaknem ezer hektárt nyilvánítana azzá. Komoly vita folyik a védett névhasználatról is.