Pávatánc a minimálbér körül
A törvény szerint a következő év minimálbérének kiigazításáról a munkáltatók és a munkavállalók képviselőinek legkésőbb április 1-jéig meg kell kezdeniük a tárgyalásokat, úgy, hogy az adott év július 15-éig meg is kell állapodniuk. Persze, ez az idén sem sikerült.
A felek benyújtották a javaslataikat a munkaügyi minisztériumhoz, ezt követően a minisztérium július 31-ig elkészítette a saját javaslatát. Fel is lángolt a vita a minimálbér nagysága körül, hiszen amennyiben a három oldalnak augusztus végéig sem sikerül megállapodnia a minisztérium által javasolt havi minimálbér összegéről, akkor a Munkaügyi Minisztérium köteles szeptember 30-ig a Gazdasági és Szociális Tanács elé vinni a minimálbér összegét meghatározó kormányrendelet tervezetét. A bejelentés szerint a javaslatáról augusztus 19-én tárgyalnak a felek.
Mindenki az érdekei szerint nyilatkozik, és mint a régi viccben, mindenkinek igaza van. A munkáltatók igyekeznek alacsonyan tartani a minimálbért, és igazuk van abban, hogy ezzel a profitjukat védik; jelen pillanatban ez is versenyképességi kérdés a szlovák gazdaság számára. Igazuk van a szakszervezeteknek, akiknek az lenne a dolguk, hogy védjék a munkavállalók érdekeit. És a minisztériumnak is igaza van, amely megpróbál lavírozni a két álláspont között, persze úgy, hogy azért a költségvetés se járjon rosszul. És persze figyelembe kell venni, hogy közelednek a választások, és néhány preferenciáját csökkenni látó politikusnak is igaza van, amikor elmegy egy kis populista ígérgetés irányába.
A szakszervezetek szövetsége magasra tette a lécet, hiszen az eddigi 520 eurós minimálbért 22 százalékkal növelné, 635 euróra, ami elsősorban az alacsonyabb jövedelműek, a kiszolgáltatott munkavállalók helyzetén lendíthetett volna. Ettől lényegesen eltért a munkáltatók javaslata, akik 552 eurós havi bért javasoltak.
Mindkét javaslatnak megvan a maga létjogosultsága. A munkáltatók összehasonlították, milyen arányban növekedett tavaly az átlagbér, és ennek alapján javasolták a 6,2 százalékos emelést. Erre a szakszervezetek joggal válaszolhatják, hogy a minimálbér Szlovákiában eddig túl alacsony volt, az Európai Szociális Charta ajánlása szerint a minimálbérnek el kellene érnie az átlagbér 60 százalékát, de legalább az 50-et. A szakszervezet javaslata ugyan bőven meghaladta volna a hatvan százalékot, de beláthatjuk, mindig többet kell kérni, hogy legyen miből engedni.
Erre jött a munkaügyi minisztérium javaslata, amely 580 eurós minimálbért javasolt 2020-ra azzal, hogy 2021-től a mindenkori minimálbért az előző évi átlagbér 60 százalékában határoznák meg. A tárca tehát kompromisszumos javaslatot tett. Ebben azért az is benne van, hogy ez a mostani kormányzat ígérete, a megvalósítás pedig már a következő kormányt terheli. Erre licitált rá Robert Fico, a Smer elnöke, aki – érezve a választások közeledtét – azt javasolta, hogy már a jövő évtől lépjen hatályba a 60 százalékos szabály. Természetesen ezt a nemzetiek elnöke, Andrej Danko sem hagyhatta szó nélkül, és – ahogyan ezt már tőle megszokhattuk – most sem engedte meg, hogy valakinek nagyobb legyen a rúdja. A parlament elnöke tehát elviekben egyetértett Ficóval, ám a javaslatot megfejelte azzal, hogy a minimális nyugdíj is jelentősen emelkedjen.
Meg kell jegyezni, hogy a kormányzatnak elviekben nem fájna, ha jelentősebb lenne a minimálbér-emelkedés, hiszen ennek jelentős része az adókon és a járulékokon keresztül visszacsorogna a költségvetésbe. Kérdés azonban, hogy mindez hogyan hat a gazdaságra. Nem fojtja-e meg az egyes, elsősorban kisebb vállalatok gazdasági aktivitásait? Akár egész ágazatokat küldhet a padlóra, elsősorban azokat, ahol magas a kézi munkaerő aránya, és ahol nagyon kiélezett az árverseny. Ezek közé tartozik például az agrártermelés vagy a textilipar. A textilipar azért is jó példa, mert az iparág mára Szlovákiában szinte teljesen megszűnt, köszönhetően a globalizációnak, annak, hogy a gyárak nagy részét – az alacsony bér miatt – a fejlődő országokba telepítették.
Fico ugyan érvelhet azzal, hogy a minimálbér csupán 130 ezer embert érint, és ekkora emelésre Szlovákiának megvan a megfelelő mozgástere, csak azt nem tudatosítja, hogy a minimálbér egyben viszonyítási alap, ami komolyan befolyásolja a mindenkori bérek nagyságát. Szinte kikényszeríti az alacsonyabb bérek további emelését. Mondhatnánk, itt az ideje, hiszen nem természetes, hogy ekkora különbségek legyenek a bérezésben az ágazatok, a beosztások, vagy az ország régiói között, hiszen a főváros átlagbére 90 százalékkal magasabb, mint a legszegényebb járásé. Mindez arra utal, hogy a fiatal ország döntéshozói nem igazán tudták megszervezni Szlovákia gazdaságát.
A Fico-kormányok a nekik adatott éveket elvesztegették, a könnyebb utat választották. A mutatók fenntartásáért beengedték a globális összeszerelő-üzemeket, amelyek az olcsó munkaerőre alapozva el is hozták számunkra azt a sok esetben „ostoba” munkának nevezett lélekölő munkát, amire sokszor csak azért van szükség, hogy fenn lehessen tartani a társadalmi békét. Fico és mindenkori koalíciós partnerei abban is elvesztegették az időt, hogy nem igyekeztek megvédeni a hagyományos iparágakat (különösen az élelmiszeripart), amelyek fennmaradása sokban múlik a nyomott munkabéreken.
Fico és a vele összeálló politikusok a könnyebb utat választották. Kiegyeztek a globális tőkével, biztosították számára az engedelmes munkaerőt, cserébe mozgásteret kaptak a hazai élősködők és az oligarchák számára. Nem fektettek a jövőbe, az oktatásba, a kutatásba azért, hogy magasabb hozzáadott értéket termelő feladatokat tudjon Szlovákia kihasítani a globális értékláncokból. Ficóéknak, ahogy a többi koalíciós pártnak sem marad más, mint a választások előtt a tehetségtelenségüket rejtegetve, fűt-fát ígérni.
(Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/32. számában.)
