Nem nagyon ugráltak a nagy testű ősi kenguruk
A kutatás a nagy testű, rövidfejű kengurukra (Sthenurinae) fókuszált, amelyek a mintegy 13 millió és 30 ezer évvel ezelőtti időszakban éltek Ausztráliában, és az első emberek érkezése után tűntek el.
A kenguruk robusztusabbak voltak modern leszármazottaiknál, fejük a nyúléra emlékeztetett. Legnagyobb képviselőjük, a Procoptodon goliah mintegy 240 kilogrammot nyomott, elérte a kétméteres magasságot és a háromméteres testhosszot. A vizsgálat fontos anatómiai különbségeket tárt fel a kihalt csoport végtagcsontjaiban más kengurukhoz képest.
A mozgás szempontjából nem hasonlítottak a modern kengurukra, anatómiájuk nem az ugrálásra fejlődött ki. Valószínűleg felegyenesedve, két lábon jártak, az emberekhez hasonlóan egyik lábukat a másik elé téve, míg a modern kenguruk erre nem képesek. Mindezt szélesebb csípő és térdízületek, valamint stabil bokaízületek tették lehetővé, amelyek a kengurukra nem, de a futni vagy járni képes állatokra jellemzőek. Ezenkívül relatíve rugalmatlan gerincük volt, ami nem segítette elő az ugrálást.
„Napjaink kengurui az ugrálást nagyrészt a gyors helyváltoztatáshoz alkalmazzák, bár a fakúszó kenguruk ritkán folyamodnak eme mozgásformához. A lassú helyváltoztatáskor viszont az 'ötlábú' járást vetik be, négy lábukkal és farkukkal hajtják magukat előre” – magyarázza Christine Janis, a PLoS One folyóiratban megjelent kutatás vezetője.
Merev hátukkal és specializálódott mellső végtagjukkal ezt az „ötlábas” járást nehéz lett volna kivitelezniük a rövidfejű kenguruknak. Ezenkívül nem rendelkeztek a modern, nagy testű ugráló kenguruk bizonyos specializálódott anatómiai jellegzetességeivel sem.
Janis azt gyanítja, a kisebb rövidfejű kenguruk a lassú helyváltoztatáshoz két lábon járhattak, a gyorsabbhoz pedig már ugrálhattak. „Ám a legnagyobbak valószínűleg szinte mindig gyalogoltak az ugrálás helyett” – tette hozzá. Manapság majdnem az összes kengurufaj ugrál, kivéve a pézsmapatkánykenguru-féléket.
A Procoptodon – a legnagyobb ismert kengurufaj - a 125-30 ezer évvel ezelőtti tartományban élt. Janis szerint egy ilyen méretű állatnak nehézséget okozhatott az ugrálás, már ha egyáltalán ilyesmire vetemedett. „Az élő kengurukkal végzett kutatások arról tanúskodnak, hogy az inak teljesítményének tekintetében már ők is határaikat feszegetik” – magyarázza.
A Procoptodon olyan állatok mellett élt, mint a szinte víziló méretű, növényevő erszényes, a Diprotodon, illetve az „erszényes oroszlán”, a Thylacoleo, valamint a megközelítőleg 7,5 méteres Megalania óriásvaránusz.
A kutatók szerint a Procoptodon és családja valószínűleg azért halt ki, mert a kontinensre 50 ezer éve megérkezett emberek levadászták őket, vagy az általuk előidézett környezeti változások, esetleg az éghajlatváltozás hatott rájuk kedvezőtlenül - írja a Híradó.hu portál.