Nem lesz rendszeres repülőjárat Prágába
PRÁGA. Érdektelenség miatt augusztustól nem lesz rendszeres repülőjárat Pozsony és Prága között. A Cseh Légiforgalmi Társaság (ÈSA) azért döntött így, mert az érdeklődés drasztikusan csökkent, amikor a ÈSA közvetlen járatot indított Pozsonyból egyes európai városokba.
Június 23-án indultak az első közvetlen járatok Amsterdamba és Rómába, majd Párizsba, illetve Brüsszelbe és Barcelonába. A ÈSA arra számít, hogy szeptemberig ezeken a járatokon legalább 54 ezer főt szállít majd. A teljes kapacitás 64 ezer fő.
A ÈSA a második legnagyobb ügyfele a pozsonyi reptérnek. Tavaly a Pozsony-Prága járaton kb. 59 ezer fő utazott, az utaslétszám közel egy ötödével csökkent, a kihasználtság hatvan százalék körül volt.
Forrás
Hirek.sk, Pravda