Miért szegényebbek a Dél‑Szlovákiában élő magyarok?

Általánosságban elmondhatjuk, hogy ahol nincs ipar, ott nagyobb a munkanélküliség; oda, ahová rosszabb utak vezetnek és vonat se jár, a gyárak nem települnek. Azon a településen, amely nem elég nagy, és kevesen laknak benne, tranzitforgalom sem megy át rajta, ritkán javítják az utat és még ritkábban építenek újat. A vasutat, ha vezet is arra, az alacsony kihasználtság okán nemegyszer lezárják. A szlovákiai magyarság jelentős része néhány ezer, néhány száz lakosú községekben él, amelyek ipartelepítési szempontból nem vonzóak. Kivételek természetesen akadnak. Ám mivel kivételek, ritkán fordulnak elő, és nagyon nehezen ismételhetők.

Jelentősebb vállalatok persze magyar településeken is akadnak. Ezek azonban városok és nagyközségek. A városok, ahogy az évezredeken át folyamatosan történt, a beköltözők segítségével nőttek, gyarapodtak. Szociológiai tény, hogy Dél‑Szlovákia városiasodásának egyik jellemzője a szlovákosodás. Az elmúlt száz évben a déli régió települései szintén így fejlődtek, de a bennük élő magyarság gazdagodása lassúbb ütemű volt. Az itt élő magyarság soraiból, arányukat tekintve kevesebb vezető beosztású ember kerül ki.

Amíg a magyarság városban élő része azért többé‑kevésbé gyarapodik, ez már sokkal kevésbé igaz a vidéken élő magyarokra. A szocializmus idején a megélhetésük még biztosabb lábakon állt, a mezőgazdaság akkor jövedelmező foglalatosság volt, ám mára a helyzet sokat romlott. Kitörési tervek természetesen vannak, jó példákkal szintén lehet találkozni, de a nagy átlag helyzete alig javul, jelentős csoportok vannak a leszakadás útján.

Tény, hogy Szlovákia makrogazdasági helyzete javul. Csökken a munkanélküliség, emelkedik az átlagbér. Tagadhatatlan, hogy ebből a felvidéki magyarság is profitál. De, mint az az átlagra jellemző, ez mindenkit másként érint. A nagyvárosok lakói jobb helyzetben vannak, kiemelkednek közülük a nyugati elhelyezkedésűek, mindenekelőtt Pozsony. A leszakadó régiók persze jelentős támogatásban részesülnek.

Az Európai Unió egyik vívmánya, megalakításának egyik legfontosabb célja éppen a regionális különbségek csökkentése. Ennek ellenére a különbségek mégsem akarnak csökkenni. Javulás csak azért van, mert a fejlett régiók fejlődnek még gyorsabban, ezért az olló tovább nyílik. A célzott támogatásnak pedig az a rossz szokása, hogy nem mindig azokhoz érkezik, akiknek szükségük van rá, hanem azokhoz, akik tudnak ezek létezéséről, illetve azokhoz, akik tudják, miként lehet ezekhez hozzájutni. Egy szegény település alig világlátott vezetője, gyakran munkanélküli és alulképzett lakossága ugyan honnan tudná, miként lehet ilyenekért folyamodni?

A legegyszerűbb és leggyakrabban használt gyógymódnak azt szokták tartani, hogy ha a munka nem jön ide, akkor mi menjünk utána. Az ingázás napi, heti vagy havi szinten már a szocializmus idején is szokásban volt. A helyzet most is hasonló. Az ingázás negatív hatásaira már sokan felhívták a figyelmet.

Ha valaki naponta utazik, még nem válik kétlakivá, de ha hosszabb időre megy, sokkal nagyobb az esélye, hogy elhagyja a lakhelyét. A településen egyre kevesebb gyerek jár az iskolába, a helyi boltok forgalma csökken, ezért a helység bevételei is csökkennek. Szegényedik a falu.

Ha végleg a távoli nagyvárosba költözik valaki, háza a falujában üresen marad. Mivel az egyre kevesebb helyben maradónak nincs elég tőkéje, az ingatlantól is csak jóval áron alul szabadulhat meg. Nem csak a falu szegényedik, szegényedik önmaga is. Laknia viszont kell.

A nagyvárosban egy adott alapterületű, gyakran nem is új építésű lakást, házat vásárol, de ezt már jóval drágábban. Megveszi a megtakarított pénzéből vagy hitelre, a törlesztőrészletekkel tovább növelve kiadásait. Még inkább szegényedik. A falu csak abban az esetben gyarapodik, ha a nagyváros, leginkább Pozsony közelében fekszik. De a nyereség ebben az értelemben sem egyértelmű, mert az új lakos nemegyszer csak az ingatlan árát fizeti, a helyben lévő üzletek forgalmát nem mindig növeli. A szolgáltatásokat továbbra is a nagyvárosban veszi igénybe. Az etnikai változás pedig nyilvánvaló.

Az elmondottak természetesen nem csupán Dél‑Szlovákiára érvényesek, hanem valamennyi vidéki térségre, de a negatív hatások ebben a régióban különösen szembeötlők, és a változás egyben népességcserével is jár. 

Az ingatlan különös jószág. Térségünk államaiban ma is azt vallják, hogy a ház, a lakás a legjobb befektetés. Kétségtelen, ebben sok igazság van. A ház az a vagyontárgy, amellyel nagyon sokan rendelkeznek. Sőt, éppen az a jellemző, hogy még kis falvak hosszú távon munkanélküli lakosai is saját házban laknak. Ahogy azt fentebb írtam, azokat még eladni sem tudják, de valószínűleg nem is akarják. Az ingatlanra ugyanis egyvalami jellemző, ami más vagyontárgyra nem: az árát abszolút mértékben állaga mellett az elhelyezkedése határozza meg. Ez gépkocsira, hajszárítóra vagy könyvre nem igaz. De egészen más az ára egy falusi és egy városi háznak. Aki tehát kiköltözéssel, átköltözéssel próbál a helyzetén javítani, egyáltalán nem biztos, hogy jól jár, mivel szembe megy azzal az alapvető kereskedelmi elvvel, hogy venni olcsón kell, eladni drágán.

A magyar lakosság jelentős része tehát ilyen ördögi körben él, és képtelen kitörni belőle. Akkor sem segít magán, ha marad, de akkor sem, ha elmegy. Így is, úgy is szegényedik. Vagy nem lesz, vagy alacsony lesz a bére, vagy ingatlanját herdálja el. Mi több, a távozók a maradók sorsát is keserítik. Nemcsak azzal, hogy kevesebb jövedelmet hagynak otthon, hanem mással is. Ha példának okáért akad bátor ember a faluban, aki marad, és otthon kezd vállalkozni, majd egy pénzintézethez tőkéért fordul ingatlanát letétbe helyezve, már sokkal kevesebb hitelt kap, hiszen az a fránya piaci érték is jóval alacsonyabb. Baj esetén a bank sem tud rajta könnyen túladni.

Ebből a helyzetből tehát nehéz kiutat találni. Az egyedüli valóban helyes megoldás így csak a szülőföldön való maradás lehet. Lehetőleg minél többek számára.