Rovarirtó-függővé válnak a méhek?
A növényeinket beporzó rovarok pótolhatatlan szerepet töltenek be az ökoszisztémában, éppen ezért természetvédelmük rendkívül fontos kérdés bolygónk jövőjének szempontjából. Közülük is kiemelt jelentőségűek azok a méh- és poszméhfajok, melyek haszonnövényeink beporzói.
Tavasz, méhzümmögés nélkül
A mezőgazdasági termelés napjainkban már elképzelhetetlen vegyszerek nélkül. Megvan a maga nagyon fontos szerepe a vegyszermentes, bio termesztésnek is, de be kell látnunk, egy 7-8 milliárd lakosú Föld élelmezése kivitelezhetetlen ily’ módon. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezeket a sok esetben rendkívül veszélyes szereket minden szabályozás és ellenőrzés nélkül kellene felhasználni. A gazdasági érdekek nem szoríthatják teljesen háttérbe a természetvédelmi szempontokat, különösen akkor nem, ha olyan vegyszerekről van szó, melyek hosszútávon talán több kárt okoznak az emberiségnek, mint hasznot.
Az utóbbi évek kutatási eredményeiből úgy tűnik, az úgynevezett neonikotinoid típusú, rovarölő hatású vegyületek pont ilyenek. Ezek általában csávázószerként, azaz a csírázó mag kártevői ellen alkalmazott vegyületek kémiailag a dohányban megtalálható, nikotinhoz hasonlatosak. Éppen a miatt terjedtek el a ’90-es évek második felében, mert a korábban alkalmazott rovarölő szerekhez képest jóval kevésbé voltak veszélyesek a madarakra és emlősökre nézve.
Az először 2006 környékén megfigyelt elképesztő mértékű kaptárpusztulások után mind a méhészek, mind a tudományos közvélemény kénytelen volt átértékelni az eddigieket. Az elmúlt 10-12 évben vizsgálatok tucatjai egymástól függetlenül megállapították, a neonikotinoid típusú vegyületek komoly veszélyt jelentenek az olyan hasznos rovarokra is, mint a méhek és poszméhek, így az Unió előbb 2013-ban részlegesen, majd idén szinte teljesen betiltotta alkalmazásukat. Ennek ellenére a világ más részein továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek, Észak-Amerikában gyakorlatilag rendszerszintű az alkalmazásuk, köszönhetően néhány vegyipari óriás lobbierejének.
Mi a probléma a neonikotinoidokkal?
Igaz ugyan, hogy a korábbi rovarirtó szerekhez képest a neonikotinoidok sokkal kifinomultabbak, kevésbé veszélyesek más állatokra, de használatuk számos hasznos rovar szempontjából így is nagyon kockázatos, ugyanis a szer bejuthat a növények virágába, majd az azokból virágport gyűjtő rovarok szervezetébe is. Habár ilyen alacsony dózisban közvetlenül nem halálos, de megzavarhatja a méhek tájékozódó képességét, illetve csökkentheti a királynők termékenységét, melynek következményeként teljes kolóniák pusztulhatnak el. Habár a szakemberek, már csak a kutatás természetéből fakadóan is, általában feltételes módban beszélnek a vegyületek hatásairól, az olyan hatóságok, mint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) is komoly kockázatot tulajdonít a neonikotinoid típusú szereknek. A vegyipari óriások korábban azzal védekeztek, hogy nem áll rendelkezésre egyértelmű bizonyíték, amely a gyakorlatban, szántóföldi körülmények között is megerősítette volna a fenti állításokat, a Science magazinban tavaly megjelent két nagyhatású tanulmány azonban lesöpörte ezeket a kritikákat.
Ma már a tudományos közvélemény egyetért abban, hogy az ilyen szerek alkalmazása, legalábbis nagyon szigorú szabályozás alá kell, hogy essék, s bár a teljes betiltásuk még a világ számos országában várat magára, valószínűleg csak idő kérdése, hogy kivezessék őket a piacról.
Szerfüggő poszméhek
A londoni Imperial College és a Queen Mary University kutatói nemrégiben megjelent tanulmányukban érdekes megállapításokra jutottak a beporzó rovarokat veszélyeztető vegyületekkel kapcsolatban.
Úgy tűnik sokkal nagyobb az esélye annak, hogy rovarölő szerrel szennyezett táplálék kerül a kolóniába, mint azt korábban gondolták. A kísérlet során neonikotinoiddal különböző mértékben szennyezett cukoroldat formájában tápláltak az állatokat, egymás mellé helyezett tálkákból. A poszméhek eleinte teljesen véletlenszerű módon választottak a felkínált táplálékból, függetlenül attól, hogy az milyen koncentrációban tartalmazta a szert.
Később azonban ez megváltozott. A szennyezett táplálékot fogyasztó méhek egyre gyakrabban tértek vissza a rovarirtó szert is tartalmazó tálkákhoz, s ez nem változott meg az után sem, hogy a kutatók átrendezték a tálkákat. A poszméhek tehát nemcsak, hogy szívesebben fogyasztják, de keresik és fel is ismerik a szennyezett táplálékot. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy a kutatóknak egyelőre fogalmunk sincs, miért és hogyan teszik ezt. Szántóföldi körülmények között sajnos előállhat az a faramuci helyzet, hogy a méhek szívesebben porozzák be a vegyszerrel kezelt növényeket, ezáltal egyre több méreganyagot juttatva nem csak a saját szervezetükbe, de az egész kolóniába is.
A megfigyeléseknek van egy érdekes, nem feltétlenül természetvédelmi vonatkozása is. A méhek „ráfüggése” ezekre a neonikotinoid típusú szerekre ugyanis sok dologban rímel az emberi függőség kialakulásával, ami nem is csoda, hiszen ezek a dohányban is megtalálható nikotin rokonvegyületei, melyek hasonló receptorokat aktiválnak a méhekben és az emberben egyaránt. Azt kell mondanunk tehát, hogy idegtudományi szempontból is nagyon ígéretes felfedezésről van szó.
