2018. május 8., 11:31

Minden, ami méhészet

A méhek által létrehozott termékek hasznosítása egyidős az emberrel. A méhészkedés útján jutottunk hozzá a sokáig egyetlen édesítőanyaghoz, a mézhez, és a világításhoz szükséges viaszt is a méheknek köszönhetjük Az újkorban Mária Terézia ismerte fel annak szükségességét, hogy a méhészetet támogatni kell.

201801181317480.meh01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

         A bolyi Balogh Sándor 34 éve foglalkozik a méhekkel. Véletlenül lett méhész, akkor ízlelte meg ennek a munkának a szépségét, amikor egy idősebb ismerőse áthívta segíteni. Mindig érdekelte őt a kert, a természet, a növények, bár szülei az egészségügy felé terelgették. Végül röntgenlaboránsként  dolgozott, de mellékállásban mindig foglalkozott valamivel. 31 évesen végül a méhészet mellett kötelezte el magát, mert ehhez a munkához kellett a legkevesebb segítséget kérnie, ráadásul apósának is voltak hasonló próbálkozásai, és a méhész alapfelszereltségének is birtokában volt.

Mindent csodálattal hallgatok, mivel személy szerint egyáltalán nem értek a méhekhez...

Az elkövetkező évi méhészeti szezon még augusztusban kezdődik. Ilyenkor kell előkészíteni a családokat  télire. Bekészítjük számukra az élelmet, családonként 15 kg-ot. Az anyát ekkor serkentjük cukorsziruppal arra, hogy mesterséges hordást idézzen elő, és nagyobb területen szaporítson. A szaporításhoz 36,5 C fok kell, mindezt a méhek szárnyrezegtetéssel érik el. Ezzel hűtenek  és fűtenek egyaránt.A  jó telelés, az erős családok, a következő év sikerének az egyik alapja! A méhek plusz 10 C-fokon még dolgoznak, alacsonyabb hőmérsékleten viszont már nem.

Meddig élnek a méhek?

Egy méhcsaládot kb. 60 ezer dolgozó és ezer úgynevezett here alkot. Az anya 4-5 évig él és naponta akár 2000 petét is képes lerakni. Ezekből 21 nap múlva kelnek ki az utódok. A dolgozóméhek a nyári időszakban mindössze 40 napig élnek, télen pedig egy félévig. A herék élettartama 3-5 hónap.Mivel csak a szaporításnál van szerepük, ezért a telelés előtt kiüldözik őket a kaptárból, és hamarosan elpusztulnak. A méhek rendkívül precíz társadalmában  általában áprilisban van a generációváltás.

Mit jelent a méhrajzás?

Ez olyasmi, mint amikor az embereknél egy fiatal új családot alapít, csak a méheknél ez fordítva történik. A fiatal anya kikelése után az idős anya méh a dolgozók egy részével együtt elhagyja a méhkaptárt és új lakóhelyet keres. Ezt a folyamatot nevezzük rajzásnak. Aki ezeket befogja, új méhcsaládra tesz szert.

A Bodrogközben milyen mézfajták a jellemzőek?

Nálunk tulajdonképpen a repce-, az akác- és a vegyes nyári virágméz a jellemző. A repceméz hamar kikristályosodik a glukóz-fruktóz aránya miatt, ezért sokan ódzkodnak tőle, de ez semmit sem von le értékéből. Az akácméz a legselymesebb, magas gyümölcscukor-tartalma miatt  sokáig lesz folyékony, elsősorban köhögéscsillapításra használják.

Mi mindenre jó a méz?

Természetes édesítőszer, amely számtalan szerves savat, vitamint, enzimet, ásványi anyagot tartalmaz. Mint táplálék könnyen felszívódik, javítja az emésztést. Gyógyít, nyugtat, segíti az elalvást, segíti a szívet, védi a májat, fertőtlenít.

Te mit ajánlasz a mézfogyasztóknak?

Naponta ajánlom a méz fogyasztását, mert nem lehet rászokni, nem okoz függőséget. Az a legjobb, ha különféle mézeket fogyasztunk, mert valamennyi nektár más és más. Ne csak nyersen, főzésnél-sütésnél is alkalmazzuk! Nyílt sebek gyógyítását is segíti.

Fogyasztható bármikor, de leginkább este ajánlott.

Fotó:  Zsebik Ildikó

Ugyancsak a méhek állítják elő a propoliszt, ennek milyen előnyei vannak az emberi szervezetre?

Ez a méhek úgynevezett ragasztóanyaga, amelyet a rügyek ragadós váladékából gyűjtenek össze. Legfontosabb alkotórészei a flavonoidok. Általában tömény alkoholos oldatként, tinktúraként ismerjük. Használható külsőleg és belsőleg egyaránt. Vízbe, kockacukorra, teába vagy mézre csepegtetve kellemes, üdtő érzetet kelt. Naponta kétszer 15-20 csepp antibakteriális, gomba- és vírusölő, gyulladásgátló, vérnyomáscsökkentő, növeli az ellenállóképességet, semlegesíti a mérgeket. Hatása vetekszik a fájdalomcsillapítókéval. Külsőleg viszont a sebekre, bőrproblémákra, ízületi fájdalmakra, gyulladásokra hatásos ellenszer. Az orvostudomány biztató eredményeket ér el vele a rákgyógyítás terén is.

Ma már nemcsak mézet és propoliszt vásárolhatunk egy méhésztől, hanem virágport is.

Igen, én is csomagolok  és árusítok virágport. A virágpor tulajdonképpen a növények hímivarsejtje, amely vagy a szél, vagy a rovarok, vagy épp a méhek segítségével kerül -megtermékenyítés céljából- a bibére. A virágokon munkálkodó méhek a testükre hullott virágport a hátsó lábukon lévő kosárkába gyűjtik. A méhész ettől egy készülék segítségével fosztja meg a méheket, majd tisztítás és szárítás után természetes formában árusítja.

Milyen hatása van az emberi szervezetre?

A vérben növeli a vörösvértestek számát, fokozza a szervezet edzettségi állapotát, gyorsítja a szervezet regenerálását, serkenti a szellemi képességet....Számtalan előnyős hatása van szervezetünkre.

Tudható, hogy körülbelül hány méhész van Szlovákiában?

Igen, méghozzá egészen pontosan, hiszen  a méhészek 2018-as jegyzékében ez pontosan szerepel. Ma nálunk 17 429 méhész tevékenykedik, akik a 11 méhészszövetség valamelyikének  tagjai. Ez azért fontos, mert tanfolyamokat rendeznek, ellenőrzik a méhcsaládok állapotát, segítik a méhészek munkáját. Egyébként ugyanez a kimutatás azt is tartalmazza, hogy Szlovákiában összesen 219 441 méhcsalád van pillanatnyilag. A királyhelmeci alapszervezet ebből 2602 családot mondhat magáénak.

Mi történik a kitermelt mézzel?

A méhész továbbítja a helyi felvásárlónak, aki 200 literes hordókban eladja a méz értékesítőjének, aki majd csomagolja. Ezt azután külföldre exportálják. A mi mézeinkkel szokták javítani a kínai olcsó mézek állagát is, sajnos. Ma egyébként igazán jó mézet az őstermelőtől lehet vásárolni,  Általában mindenkinek megvan a saját vásárlói köre.

Mit takar az apiterápia fogalma?

A méhészeti termékek gyógyhatásával foglalkozik. Nálunk az orvostudomány még nem tudatosítja eléggé ezek gyógyhatását, de Kínában, Oroszországban és Romániában már a fogalom nagyon elterjedt. Humán orvosok a gyógyszeres kezelést itt már gyakran a méhészeti termékekkel kombinálják. Ismert az apipresszúra is, illetve felhasználják a kaptár biolevegőjét is gyógyításra.

Mennyire összetartó a méhésztársadalom?

Sajnos, akadnak olyan méhésztársak, akik nem váltják ki a vállalkozói engedélyüket, inkább ár alatt, feketén árusítják a mézet, amellyel a becsületesen méhészkedők számára kárt okoznak.

Aki ennyi mindent tud a méhekről, annak vajon lesz-e kire hagynia a tudását, lesz-e, aki folytatja majd a méhészkedést?

Szerencsés vagyok, mert mindkét fiamat érdeklik a méhek, már az udvarban be is rendeztek egy kis szaküzletet, ahol méhészeti eszközöket árusítanak.

 

Fotó:  Zsebik Ildikó

                                                      

201801181317480.meh01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.