Miért beteg a mézpiac?

ma7 2019. január 13., 09:38

Egyre több írás központi témája nem csak az, hogy a fogyasztókat becsapják a mézhamisítással, hanem egyértelműsítik: a jó gyakorlatot folytató méhészek képtelenek a torzult piacon olyan árszinten értékesíteni mézüket, hogy az megfelelő bevételi forrást teremtsen vállalkozásuk fenntartásához. Alacsonyak a nagybani mézfelvásárlási árak és nem mozdulnak, ha igen, akkor inkább lefelé. Ennek járt utána Bross Péter.

A világ mézkereskedelme egyre nagyobb médiafigyelmet kap, hiszen „van miről írni”, sajnos. Legutóbb például az 1,2 milliós példányszámú The Economist, a Londonban szerkesztett gazdasági hetilap augusztusi számában írt erről „A mézhamisítás veszedelme” című cikkében. Az ausztrál média teli volt a „Hamis mézet veszünk…” kezdetű cikkekkel, miután kiderült, hogy a legnagyobb ausztrál mézkiszerelő (Capilano) hamis importmézekkel manipulált. De már Indiában is megjelentek cikkek arról, hogy a belső piacon nem természetes mézeket lehet kapni „Elég valódi a te mézed?” címmel. 

USA

2018 első félévében az előző évi hasonló időszakhoz képest 25%-kal kevesebb mézet importált a világ második legnagyobb mézfelvásárlója, az Egyesült Államok. 2017-bentúlhaladta az éves mézimportja a 200 ezer tonnát! Viszont lehet, hogy túlvásárolta magát, ennek következtében az idei év első félévében a tavalyi 107 ezer tonna helyett mindössze 79 ezer tonnát importált. Az import méz 28%-a Indiából származik, megduplázódott a vietnami import, miközben Brazília részesedése 12%-ra (14%-ról), Argentínáé 16%-ra (22%-ról) esett vissza.

A felvásárlási árak a nyárvégi pergetések után, szokás szerint, kissé csökkentek, 10%-ot estek annak ellenére, hogy a két Dakota állam, a két legnagyobb méztermelő térség méhészei 25%- kal kisebb termésről számoltak be, mint tavaly. De az ország több részében is kevesebb, néha csak fele termésről tudósítottak a méhészek.

Az amerikai méhészek elsősorban a munkaerőhiányra panaszkodnak, egyszerűen nem találnak elég segédmunkást. A kormány megszigorította a külföldiek legális munkavállalását, ami elsősorban a mezőgazdaságban, így a méhészetben is komoly munkaerőhiányt teremtett. Az elmúlt évekhez képest jónak mondható méz felvásárlási ár sem tud új, komoly méhészetek létrehozásához elegendő vonzerővé válni, így egyre kevesebb a méhcsaládszám az országban.

Ennek megfelelően egyre magasabbak a megporzási díjak is, amiket a növénytermesztő farmerek fizetnek. Még tavaly augusztusban-szeptemberben megkötik a mandulatermesztők a méhészekkel a szerződéseket a 2019. februári megporzásra. Hallani már 250 USD méhcsaládonkénti fizetségről is, emellett a farmer fizeti a méhek odaszállítását is!

Az Ázsiai típusú méztermelés

Néhány ázsiai mézexportőr nem titkolja, sőt hirdeti, hogy cégük a „kínai-modell” szerint készített mézet értékesít. Ennek lényege:

az éretlen, magas víztartalmú, méznek nem nevezhető anyagot vásárolják fel a méhészektől, amit besűrítenek.

Akik nem nevezik nevén ezt a készítményt, azok szépíteni akarják az értékesítendő anyagot és ipari méznek titulálják – hamisan, hiszen még annak az előírásainak sem felel meg.

Ma már titkolni sem tudnák egyébként, hogy

Kínában a legtöbb méhész szinte vizet perget

– ezt az ország „nyitottsága” hozta magával, hiszen az utóbbi években egyre több és több turista, köztük USA beli és európai méhészek látogattak el az országba. Ha már ott jártak, sokan felkerestek méhészeteket is – meglepődve konstatálták a nektár pergetését, amit néhány napon belül „kaptárgyáraknak” is nevezhető üzemekben sűrítenek be és készítenek minél mézhez hasonlóbb dolgot.

Mivel olyan mézkészítési módszerről van szó, ami – legnagyobb szomorúságunkra – eladható, értékesíthető a piacon, ezért nem hogy csökken azon méhészek száma, akik a rossz gyakorlatot folytatják, hanem nő.

Vietnami méhészek megállapítása:

mi tudnánk érett, viasszal lefedett mézet pergetni, de annak ára, a megnövekedett költségek, a kiesett idő miatt, több lenne.

Indiai exportőrök élelmiszer-kiállítások, mézvásárok alkalmával nyilvánosan említették, hogy náluk sincs másképp, az ő méhészeik sem várják meg a méz méhcsaládokban történő beérlelését. Egyre több ázsiai exportőr ragaszkodik ahhoz a téziséhez, miszerint:

az Egyenlítő környékén csak ilyen módszerekkel lehet mézet előállítani.

Érdekesség azonban, hogy egyes ázsiai országok viszont nem hajlandóak beállni a sorba, mint Dél-Korea, ahol is az országos méhészeti egyesület egyértelműen deklarálja honlapján, hogy mi a különbség a valódi méz és az éretlen méz pergetéséből készített méz között.

Különbség például az íz, az aroma, a méz-íz-karakter megléte, a gazdagabb vitamin- és ásványianyag-tartalom,

persze a valódi, érett méz javára, de hangsúlyozza a honlap, hogy

ezért viszont többet kell fizetni.

A minőségnek, ami esetünkben nem más, mint a valódiság, manapság ára van.

A valódi mézet termelő térségek (Ukrajna, Argentína, Brazília) importja jelentősen csökkent, ezzel párhuzamosan nőtt India, Vietnam és egyéb ázsiai kis ország beszállítása.

A „Kínai-modellről”

Az Egyenlítőn és környékén történő méhészkedést tanulmányozta Prof. Enrique Bedascarrasbure Argentínából. Megállapította, hogy hiába egyforma a klíma, a növényzet viszont nem, így vannak helyek, ahol lehet hetente pergetni, de vannak, ahol csak havonta telik meg a mézkamra.

Semmi sem indokolja a 2-3 naponta pergetést, semmi sem indokolja azt, hogy magasabb legyen a kipergett méz víztartalma, mint a más éghajlati területeken.

Három éven keresztül vett mintákat trópusi területek pergetett mézeiből, és 18,9% víztartalom lett az átlag.

Bedascarrasbure professzor hangsúlyozza dolgozatában, hogy a Codex Méz-irányelve egyértelműen meghatározza, hogy mit lehet méznek nevezni és leírja, hogy

semmit, még vizet sem lehet hozzáadni, illetve elvenni belőle.

A kaptárból elvett méz víztartalma alapvetően nem éghajlat, méhlegelő kérdése, hanem gazdasági kérdés – ami nem lehet érv, hiszen a híg nektár elvétele lehet, hogy jobban megéri a méhésznek, de terméke nem méz lesz! Nem értékesítheti mézként, így ha minden piaci szereplő ezt tudomásul venné, akkor nem lenne gazdasági kérdés sem, hiszen nem lenne piaca. Aminek nincs a méhészeti világpiacon ára, azt nem termeli a méhész.

Egyértelmű, hogy a trópusi vidékeken valamivel hosszabb ideig kell a kaptárban tartani a mézet ahhoz, hogy a kinti párás körülmények mellett szárítani tudják a mézet a méhek, de ez nem azt jelenti, hogy felhatalmazásuk legyen arra, hogy nektárt pergessenek és azt „kaptár-gyárakban” érleljék be. Ma már tisztán látja a világ méz-termékpályája, hogy az előbb felsorolt országokban zajló folyamatok az okozói a mézár megalázó szintjének.

Képgalériánk:

A mézhamisítás

Az elmúlt években három fő típusa alakult ki a mézhamisításnak, amelyek a piaci összeomlást okozták, melyek csökkentették a természetes méz termelésének mennyiségét, hiszen egyre többen felhagynak a profitnélküliség miatt e szakmával.


• a méz cukor-spektrumához hasonló, mesterségesen előállított olcsó édesítők mézhez keverése;
• gyantaszűrés használatával kiszedik a tiltott szermaradványokat, növényvédő szereket és antibiotikumokat, világosítják a méz színét és eltávolítják a nem kívánt, kellemetlen ízért, illatért felelős anyagokat;
• „Kínai-” vagy „Ázsiai-modell” szerint az éretlen mézet gyárakban sűrítik be.

 Az imént említett módszerekkel készült szirupokat a világ legnagyobb on-line viszonteladói oldalán, az Alibabán, tonnáját 500 USD- ért (kb. 0,45 Euro/kg) lehet beszerezni és ami a lényeg: szinte minden jelentős modern mézvizsgálati módszeren átmegy. A hatóság tehetetlen.

A gyantaszűrőt már a HMF szint csökkentésére is nyíltan propagálják, hirdetik, azoknak, akiknek alacsonyszintű, gyenge minőségű technológiával sűrítik a mézet. A legnagyobb cég, amelyik a gyantaszűrőket és a komplett technológiát árulja, a Sunresin, még azt is megengedte magának, hogy hirdetésében azt írja: „….a rendszer az USA Mezőgazdasági Minisztériuma által jóváhagyott…”. Ezt a méz-termékpálya képviselői kérésére a minisztérium hivatalosan cáfolta, sőt kijelentette és deklarálta: mézként nem hozható forgalomba gyantaszűrt méz! De ettől függetlenül, mind a mai napig mégis olvasható a cég hirdetésében.

 A hamisítás eszközei

Az Alibaba hirdetései között látható a következő szöveg: „Eladó a Seplite ioncserélő gyanta speciálisan mézre fejlesztett aktív szűrője, az LSF941, amely eltávolítja a mézből az antibiotikumokon kívül a HMF-et is. Szűrőnkkel mézét 10 mg/kg HMF szinten tudja értékesíteni Európába! Használja Kína legnépszerűbb méz-szűrőjét!”

Alapvetően mit eredményez ez a helyzet a mézpiacon?
1. Nincs „megtermett mézmennyiség”, nincs adott, ismert mennyiségű kínálat, és ami a legfontosabb: véges kínálat. Soha sem fogy el a gyártott méz, hiszen nem mezőgazdasági termék immáron, hanem ipari.
2. Nincs alsó értékesítési ár, nincs minimum küszöbár – ez érezhető a csökkenő árakban. Az egyik „leg-élőmunkaigényesebb” termék a méz, hiszen a kaptárak mögötti munkát az ipari forradalom „kikerülte”, mégsem érvényesül a mézárakban az egyre drágább élőmunka.
3. Soha sincs megállás a mézhamisításban résztvevőknek, az illegális profit nem ismer határokat. A természetes méz termelése alig-alig növelhető, az adott vállalkozások technológiai-logisztikai-„méhlegelői” korlátok között működnek.
Határa van az éves jövedelemnek, míg a mézgyártás határok-nélküli. Különösen azokban az országokban, ahol egyedüli szempont az ország dollár bevétele, ennek maximalizálása érdekében szemet huny az állam az export-cikk, esetünkben a „méz” előállításának körülményei felett.
4. Nincs jövője a becsületes méhészeknek. De hangsúlyozzuk, hogy reményeink szerint, ez „csak” átmeneti állapot, hiszen a nemzetközi mézpiac jelenlegi „betegsége” nem teheti tönkre kontinensek méhészeteit, olyan méhészcsaládokat, akik becsületesen dolgoznak. Ezt a „betegséget” mielőbb fel kell számolni!
0 HOZZÁSZÓLÁS