Mátrából választottak fesztiválbort az idei Sziget-rendezvényekre
Idén is a Borháló Borkereskedés lesz a vendéglátó egységek beszállítója a Sziget Kft. rendezvényein, amely az idei szezonban egy feltörekvő, mátrai pincészet boraival látja el az öt nagy nyári fesztivált.

A Borháló így idén már harmadszor lesz az öt nagy nyári Sziget-fesztiválon – a Volton, a Balaton Soundon, a Szigeten, a B.my.Lake-en és a Strand Fesztiválon – a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója.
Ezúttal a korábbiaknál szorosabb pincészet–kereskedő együttműködés eredményeként, a két fél – szakértelmük egyesítésével – együtt alkotta meg a Sziget alapborait, illetve együtt válogatták ki a rendezvényeken kínált palackos szortimentet.
A Borhálónak az elmúlt két év szigetes tapasztalatai mellett a cég által szervezett évi mintegy ezer borkóstoló visszajelzései, valamint a vendéglátós partnerektől érkező információk is segítettek a vásárlói igények letapogatásában, hogy ennek megfelelően alkossák meg a Dubicz birtokigazgatója, Krizsai Józseffel közösen az idei Sziget-fesztiválok csapra szánt borait. A fehér alapbor „Sziget White 2017 – for the cool ones”, a rozé „Sziget Rosé 2017 – for the ones in love" fantázianéven kerül forgalomba.
„A fesztiválboroknak üdének, karakteresnek, fiatalosnak kell lenniük, akkor igazán jók, ha mindenki talál bennük valami szerethetőt” – hangsúlyozta Dunai Bernadett, a 110 hektáron szőlőt termesztő borászat társtulajdonosa. A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok 110 éves múlttal és 123 hektár saját szőlőültetvénnyel rendelkező, kiemelten fehérborokkal foglalkozó pincészet. A Mátrai borvidék nagyszerű adottságait és a legmodernebb technológiát ötvözik.,
A fehér alapbor gerincét kétötöd rész sauvignon blanc adja, a maradék háromötöd rész három további fajtából jön össze: chardonnay, pinot blanc és muscat ottonel. A rozéfröccsök az eladott mennyiséget tekintve az utóbbi években nemcsak felzárkóztak a fehérek mellé, hanem le is körözték őket. Az alkotók a Sziget Rosé esetében is intenzív, illatos alapborra törekedtek, amely háromötöd rész pinot noirból, kétötöd rész kékfrankosból áll össze.
A két alapbort hűtve, oxigéntől elzárva, acéltartályokban tárolják a pincészetben. Annak érdekében, hogy a gyors kiszolgálást biztosító csapológépekből mindig hibátlan, üde bor kerüljön a poharakba, a Borháló a rendezvények ideje alatt 10 literes bag-in-box, vagyis zsákos-dobozos kiszerelésben frissen letöltve, rugalmasan szállítja az alapborokat a helyszínekre.
A tavalyi 30 százalékos emelkedés a fesztiválokon való borfogyasztásban nagy részben annak köszönhető, hogy meg tudták oldani a bag-in-boksz megoldással, hogy az extrém hőségben is hideg italok kerüljenek ki a pultokból, így a fröccs valós alternatívájává válhatott a sörnek.
A vörös alapbor 0,75-ös normál palackokban lesz kapható, ez egy gyümölcsös, barrique-jegyeket mutató 2016-os cabernet franc-kékfrankos házasítás, ami a „Sziget Red 2017 – for the hot-blooded" fantázianevet kapta.
Az alapborok decije 450 forintba fog kerülni, ahogy az elmúlt két évben is, de elérhetők lesznek prémium, palackos borok is. A Borháló a 2018-as nyári szezonban egyébként nemcsak a Sziget-fesztiválokon működik közre, hanem például az EFOTT, vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján is.
