Kisebb erdőparcellák tulajdonosai is gazdálkodhatnak az erdejükben

ma7 | MTI 2019. április 30., 12:27

A kiesebb erdőparcellák visszaigénylőinek is engedélyezett lesz az erdőgazdálkodás. Mondta ezt Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, a szlovák parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának ülése után, amelyen azt a kormányjavaslatot tárgyalták, amellyel módosulna a földhöz és egyéb mezőgazdasági ingatlanhoz kapcsolódó tulajdonjog. A törvénymódosítás 2019. szeptember végétől lépne hatályba.

Fotó: TASR

"A földtulajdon és egyéb mezőgazdasági ingatlanok szabályozásáról szóló, 1991. évi 229. törvény volt lényegében az első restitúciós törvény. A módosítása során azt szeretnénk, hogy azok, akik az az erdők esetében igényelték a visszaszolgáltatást, de az erdejükben nem gazdálkodhattak, azok ezentúl kezelhessék a tulajdonukat" – magyarázta hétfőn az agrárminiszter, hozzátéve, hogy a törvény módosítása elsősorban kisebb erdőtulajdonosok számára teszi lehetővé az erdők kezelését.

A Szlovák Köztársaság Földművelésügyi Minisztériumának erdészeti és faipari szekciójának főigazgatója, Peter Kicko szerint a módosítás megszünteti azokat a akadályokat, amelyek különösen a kis erdőtulajdonosok számára rejlenek, hogy használatba vehessék földjüket. „Csökken az a földterület, amelyet el kell érni ahhoz, hogy használatba vehessék. Ugyanakkor a kedvezményezettek számára is kötelezettségeket támaszt, például részt venni a parcella kitűzésénél. De a javaslat megengedi, hogy egy erdőterületen többen is gazdálkodjanak” – egészítette ki Kicko

"A módosítástervezet részletesebben meghatározza az erdőterület használati jogainak visszaadását, figyelve az erdészeti törvényben meghatározott erdészeti sajátosságokra" – áll a törvénymódosítás  a benyújtási magyarázatában.  

A módosítás szabályozza a földtörvény alapján létrejött bérleti kapcsolatok megszüntetésére vonatkozó követelményeket is, és meghatározza a kapott bérleti díj kifizetésének módját. A javaslat lehetővé teszi továbbá a bérleti szerződés más módon történő megszüntetését, akár telekrendezéssel, akár megállapodással.

Hétfőn a Mezőgazdasági Bizottság környezetvédelmi jogszabályokkal is foglalkozott, nevezetesen az invazív idegen fajok terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló törvényjavaslatról, illetve az elektromos berendezésekben és elektronikus berendezésekben történő egyes veszélyes anyagok használatát korlátozásó törvény módosításáról. A bizottság megvitatta a Szlovák Földalap (SPF) Tanácsának megválasztására vonatkozó javaslatot is.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS