Katasztrófa közeledik? A méhészek szerint Szlovákiában a dolgozó méhek gyakran csak egy hétig élnek
A réteken fogytán vannak a rovarok, főleg a méhek. A méhek és a beporzó rovarok számának csökkenése évek óta ismert jelenség, a szakemberek régóta kongatják már a vészharangot.
Ez volt az egyik témája a kiszucai méhész találkozónak, amelyre Gerebes (Povina) községben került sor. Elhangzott, hogy a dolgozó méhek élettartama átlagban 6 hét. A munkásméh élettartama főhordás esetén 4-7 hét. A kikelést követően a munkamegosztásuk nagyon precíz és megtervezett.
Szlovákiában a szárazság, a vegyszerek, valamint különböző betegségek következtében élettartamuk sokszor csak egy hetet tesz ki.
Ezért van kevesebb méz, ami tetejébe egyre drágább.
A méhészek félelmüket fejezték ki, hogy Szlovákiában is megjelenhet az agresszív kínai lódarázs,
melynek előfordulását már jelezték Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, valamint Olaszországban is.
A „Vespa velutina” kártétele jelentős. A 3 cm-re megnövő darazsak a kaptár bejáratánál várakoznak a méhekre, s kíméletlenül lecsapnak rájuk. Így nemcsak elpusztul a kijáró méhek nagy része, a veszélyt érezve ritkábban is fognak kiszállni, így lecsökken a virágpor-tartalékuk, ami a méz csökkenéséhez vezet.
Az ázsiai lódarazsak egész nyáron aktívak, és még ősszel sem pihennek.
Vagyis, pont akkor akadályozzák a méheket munkájukban, amikor azok a téli időszakra készülnének. A méhek áttelelése így veszélybe kerül. Emiatt ment tönkre nagyon sok méhész Franciaországban.
A kiszucai méhészek nemrég felfedeztek egy érdekes módszert az immunitás javítására. A kaptárlevegő felhasználásáról van szó, az apiterápiás ház révén. Ez a módszer jó hatássaal van az allergiás betegségek kezelésénél, valamint az immunitás fejlesztésénél.
Állítólag már Einstein is megállapította:
A méhek a legfőbb beporzók. Természetesen nemcsak a különféle méhfajok, hanem még egyes pillangó-, madár- és denevérfajok is segédkeznek a beporzásban. De a méhek körülbelül a rovarbeporzású növények 80%-át porozzák be, köztük a legtöbb gyümölcsfát. Ezen túl a méhecskék legfőbb emberi fogyasztásra is alkalmas érdeme: a méz.
A méhpempő továbbá gyógyító hatással bír érelmeszesedésnél, pajzsmirigy-túlműködésnél, szívinfarktusnál, valamint daganatos betegségeknél, ugyanakkor csökkenti a vércukorszintet, és kiváló immunerősítő is. Nem utolsó sorban menstruációs panaszok, klimax, avagy az impotencia, prosztatabetegségekre tett hatásai is jótékonyak.
Mária Terézia már a 18. században tudatosította, hogy a kis teremtményekre királyi figyelmet kell fordítani, de sajnos idővel erről az emberek valahogy megfeledkeztek.