2019. augusztus 6., 09:46

Elfogadta a magyar kormány a Digitális Agrár Stratégiát

A magyar kormány elfogadta a Digitális Agrár Stratégiát (DAS), amelynek célja a magyar agrárium digitalizációjának előmozdítása. Az erről szóló kormányhatározat augusztus elején jelent meg a Magyar Közlönyben.

digitalis-agrarprogram.jpeg
Fotó: magyarmezőgazdaság.hu

A határozat részletesen tartalmazza az egyes miniszterek feladatait, és a kormány hangsúlyozza, hogy várja a magyar polgárok, valamint a szakmai, társadalmi és tudományos szervezetek, illetve a piac szereplőinek javaslatait a stratégiával kapcsolatban.

A kormányhatározat szerint az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) közzé kell tennie a Digitális Jólét Program részeként bemutatott Digitális Agrár Stratégiát.

A korszerű mezőgazdasági technológiák alkalmazásának elősegítése érdekében fejleszteni kell a mezőgazdasági termelők digitális kompetenciáit és ismereteit.

Ennek érdekében szakképzési és kapcsolódó felnőttképzési – úgynevezett „Okos Gazda” – programokat indítanának,

Fejleszteni kell a termelők digitális kompetenciáit

És létrejöhet a digitális ismeretek megszerzésének, fejlesztésének szakmai megalapozását és a  mezőgazdaság digitális átalakulásához szükséges tudásbázis működtetését szolgáló Digitális Agrár Akadémia. Az illetékes minisztereknek idén október 31-ig át kell tekinteniük az agrár-felsőoktatási intézmények lehetőségeit a mezőgazdaság digitális átalakulásának elősegítése érdekében.

2021. december 31-ig az agrár-, a pénzügy-, valamint az innovációs és technológiai miniszternek intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy

a termelők térítésmentesen férhessenek hozzá az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) mezőgazdasági termelés során hasznosítható meteorológiai adataihoz.

Célként tűzték ki az OMSZ földfelszíni mérőhálózatának megújítását, fejlesztését is.

A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer adataihoz szintén ingyenesen férhetnek majd hozzá a termelők,

az erről szóló előterjesztést 2020. január 31-ig kell benyújtani a kormánynak. A kormányhatározat szerint

az Agrárkutatási és Innovációs Központban 2021 év végéig kialakítanak egy olyan

„Okos Tesztüzemi Rendszert”, amely digitális eszközökkel térben és időben követi a mezőgazdasági üzemi folyamatokat,

csökkenti az adminisztratív terheket, illetve megvizsgálja a digitális átállás versenyképességi hatásait.

A kormány támogatja azt is, hogy az Állatorvostudományi Egyetemen belül

létrejöjjön a Digitális Élelmiszerlánc Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központ.

Ez élelmiszerláncvizsgáló, adatelemző, oktató, kutató, fejlesztő és innovációs központként gyakorlati támogatást nyújt majd az  agrár- és élelmiszergazdaság szereplőinek a digitalizációs lehetőségek fejlesztésével, és biztosítja a digitális technológián alapuló komplex állatorvosképzést. 

A határozat szerint

a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot mezőgazdasági gépek és technológiák, megoldások fejlesztésére, kipróbálására alkalmas tesztkörnyezetet is magába foglaló digitális agrár-mintagazdasággá fejlesztik,

az ehhez szükséges intézkedéseket 2020. december 31-ig kell megtenni.

Információink szerint a program több eleme elérhető lesz a határon túli, így a felvidéki gazdák számára is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.