2019. november 16., 12:05

Egyre terjed az "okoskenyér" Magyarországon

Novembertől már több mint kétezer üzletet látnak el okos élelmiszerekkel a franchise-rendszerben működő hazai sütőipari vállalkozások Magyarországon.

új kenyér

Szakács Tamás, az egyik nagy sütőipari vállalkozás vezérigazgatója elmondta, tájékoztatása szerint "okos" terméknek nevezik azokat az élelmiszereket, amelyek tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, vagy a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatásuk is van.

Az okos élelmiszer koncepciót tavaly beválasztották Magyarország 100 legérdekesebb innovációja, tavasszal pedig a Magyar Innovációs Nagydíjon a 40 legelismertebb újítás közé.

Szakács Tamás emlékeztetett rá, hogy az "okosélelmiszer" kutatási programjuk 2000-ben kezdődött, az elmúlt 19 évben sok száz millió forintot fordítottak kutatásokra, klinikai vizsgálatokra (több mint 2500 önkéntes bevonásával hét úgynevezett III-as fázisú és egy IV-es fázisú humánklinikai vizsgálatot végeztek el), valamint piackutatásra és termékfejlesztésekre.

Hozzátette: jelenleg két brand négy terméke van a piacon, jórészt a kelet-magyarországi régióban.

Van, amelyik egyedi ásványianyag- és vitamin-összetételével emelkedik ki a mezőnyből, egy másik pedig az emésztést "támogatja". Hamarosan a piacra kerül ezen túl a szív-koszorúér megbetegedések kialakulásának a kockázatát csökkentő vagy emésztési diszkomfort tüneteket enyhítő termékeik is – sorolta a vezérigazgató.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy az okos élelmiszerek hazai és nemzetközi elterjesztésére gyártói-piaci franchise rendszert hoztak létre, a partnerek döntőrészt saját költségből építik fel piacaikat.

Jelenleg öt hazai cég tagja az üzleti koalíciónak, amelyhez év végéig várhatóan további magyar társaságok csatlakoznak. Jövőre 5-10 hazai és 2-3 külföldi szereplő belépésével számolnak – mondta a vezérigazgató jelezve, hogy a kutatás-fejlesztést a cég európai uniós és állami források bevonása nélkül, kizárólag saját erejéből oldotta meg eddig.

Megosztás
Címkék