2019. február 27., 18:59

A vidékben rejlő lehetőségek

A Szlovák Agrárkamara és a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft közös szervezésében került sor a hét elején a királyhelmeci  Mailáth József Regionális Múzeum épületében arra a mezőgazdasági fórumra, amelynek előadója Patasi Ilona, az agrárkamara elnöke, és dr.Torda Márta, a Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködési Főosztályának vezetője volt.

megnyito.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Patasi Ilona a földtörvényben 2019. februárjától bekövetkező változásokat ismertette a közönséggel, akik között zömmel helybeli és környékbeli agrárvállalkozók foglaltak helyet.

Szó esett –többek között– arról, hogy a bérbeadók közül most már a kisebbségi tulajdonos is kiveheti a földet saját maga, vagy családja részére, amennyiben gazdálkodni szeretne, míg a sikeres fiatal gazdálkodók a Szlovák Földalaptól bérelhetnek földet max. 28 hektárig. Ami pedig az állattartókat illeti, a földek művelési ágának és méretének igazodnia kell a tartott állatok takarmányszükségletéhez. Az állattartói minőség terén ezentúl 1 év helyett már 3 év állattartói tevékenységet kell igazolni a földtulajdonszerzéshez, illetve az elővásárlási lehetőséget kizárólag helyben lakó földművesek gyakorolhatják.

Szóbakerültek a bérleti szerződések is, újdonság, hogy a lejárt bérleti szerződések max. 15 évre köthetőek, és nem újulnak meg automatikusan. A bérlő feladata, hogy a szerződés lejárta előtt félévvel kezdeményezze az új bérleti szerződés megkötését. A szerződés felmondási ideje min. 5 év lehet. A 2008-ban alkotott 172. számú rendelet szintén módosítás előtt áll.

S mégegy érdekesség: a Csallóközben az egyházak kérnek legmagasabb bérleti díjat földjeikért. Természetesen ennek megállapításában a termőföld minősége is sokat nyom a latba.

Torda Márta és Patasi Ilona
Torda Márta és Patasi Ilona
Fotó:  Zsebik Ildikó

Dr. Torda Márta elmondta, hogy Magyarország a külhoni magyar gazdákkal 2012-ben kezdett el komolyabban foglalkozni. Elsősorban az agrár civilszervezeteket kereste meg, így a Gazda Polgári Társulást és a Szlovák Agrárkamarát. A gazdaságnak ez az az ága, amely talán a legfontosabb a szülőföldön való megmaradás szempontjából. A most futó programok elsősorban a generációváltás problémájára és a szakképzésre összpontosítanak, gyakorlati oktatóközpontok létrehozásával. A Bodrogközben ezt a feladatot a Perbenyíki Szakközépiskola végzi majd el. Támogatják továbbá a civil szervezetek szakmai programjait, segítik a kistermelők bemutatkozását helyi termelői piacokon. A falugazdász program lényege pedig az, hogy szakemberek segítsék a kisgazdák munkáját. Összesen 107 falugazdász státuszt hoztak létre, ebből 15 a Felvidéken működik. Ezek a falugazdászok termelési, szakmai és pályázati lehetőségek terén nyújtanak ingyenes segítséget a gazdáknak. Fizetésüket az agrárkamarától kapják, munkájukat pedig Bocskai István, az Agrárminisztérium megbízottja ellenőrzi majd. A Bodrogköz és az Ung-vidék falugazdászai: Óvári Tamás és Fuksz András.

Fuksz András
Fuksz András
Fotó:  Zsebik Ildikó

Ezt követően a kecskeméti Fülei Zoltán kért szót, aki az Aminoret technológia alkalmazásának lényegéről beszélt a zöldség- és gyümölcstermesztésben. A technológia abból indul ki, hogy manapság a világban nő a szermaradékot jelentő növényvédő szerek eladása, és ezek az egészségre káros anyagok benne maradnak a növényekben betakarítás után is, ezért van szükség az Aminoret szermaradékmentes technológia alkalmazására. Az előadó azt is kimutatta, hogy az áruházláncok közül a Lidl-ben kapható zöldségekben, gyümölcsökben mutatható ki legkevesebb szermaradék.

Fülei Zoltán
Fülei Zoltán
Fotó:  Zsebik Ildikó

Ezt követően magyarországi vállalkozók mutatták be a mezőgazdaság terén hasznosítható gépeiket, amelyekkel megkönnyíthető a munka. Voltak, akik praktikus permetezőképeket, mások talajmegművelő-gépeket, tisztító, szárító, vagy modern, hűtött tárolást biztosító berendezéseket kínáltak a gazdáknak. Az érdeklődőket –a bemutatkozások után – egy-egy rövid személyes találkozásra is meginvitálták.

megnyito.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék