2019. szeptember 4., 11:07

A Monopolellenes Hivatal a gépek szállítására vonatkozó esetleges kartellegyezség ellen indított vizsgálatot

A Monopóliumellenes Hivatala (PMÚ) közigazgatási eljárást indított a gépek, mechanikus és technológiai felszerelések beszerzésével kapcsolatos esetleges kartell-megállapodás ügyében – tájékoztatott erről Adriana Oľšavská, a Hivatal szóvivője.

traktor-skalica-1-.jpg
Fotó: Tasr
Augusztus 19-én a Szlovák Köztársaság Monopóliumellenes Hivatala saját kezdeményezésére közigazgatási eljárást indított a vállalkozók közötti lehetséges megegyezés ügyében. Az elsődleges mezőgazdasági termelés gépeire szolgáló közbeszerzéseknél vizsgálják a versenyvédelemről szóló törvény esetleges megsértését, amellyel korlátozták volna a versenyt.

Az elvégzett vizsgálat és az elvégzett be nem jelentett inspekció alapján a Hivatal, olyan információkhoz és bizonyítékokhoz jutott, amelyek arra utalnak, hogy négy vállalkozó összehangolta az elsődleges mezőgazdasági gépek szállítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ezeket a projekteket az európai strukturális és beruházási alapok finanszírozták.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a közigazgatási eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a felek megsértették volna a versenyszabályokat, és egyelőre előzetesen nem vonnának le végső következtetéseket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.