Mentőöv lehet a korkedvezményes nyugdíjaztatás
POZSONY. Annak, aki röviddel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt válik munkanélkülivé, az egyre aggasztóbb méreteket öltő szlovákiai munkanélküliség miatt egyetlen megoldásként a korkedvezményes nyugdíj kérvényezése kínálkozik.
Amikor a három állami vasúttársaságnál tömeges elbocsátásokra került sor az elmúlt hónapokban, sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Az a tény azonban, hogy a korkedvezményes nyugdíjaztatásra vonatozó kérvények száma összességében idén mégis kevesebb a tavalyinál, azzal a márciusi törvénymódosítással indokolható, amely megtiltotta a munkavégzést a korkedvezményes nyugdíj folyósítása idején.
Ennek ellenére júliusban, szeptemberben és októberben látványosan nőtt a kérvények száma. Míg például a korkedvezményes nyugdíjaztatást áprilisban csupán 890-en kérvényezték, számuk júliusban 1347-re, szeptemberben 1429-re, októberben pedig 1457-re nőtt. Éppen e hónapokban az állami vasúttársaságoknál hozzávetőleg három és fél ezer alkalmazott kapott felmondást, vagy már letelt a felmondási idejük.
„A korkedvezményes nyugdíjaztatásra vonatkozó kérvények száma e hónapokban valóban megugrott, de az okokat a Szociális Biztosító nem vizsgálja“ – nyilatkozta Jana Ïuriaèová, a biztosító szóvivője.
Pavol Kárász, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) közgazdásza szerint ez a növekedés a tömeges elbocsátásokkal függhet össze: „Ezekben a hónapokban nemcsak a vasúti társaságoknál, hanem a közalkalmazotti szférában és a magáncégeknél is jelentős elbocsátások voltak. Azoknak, akiket az állásvesztés idősebb korban érintett, egyetlen mentőövként a korkedvezményes nyugdíjaztatás maradt“.

Forrás
Pravda