2017. június 30., 12:09

Meghátrált a koalíció, mégsem lesz emeletadó

POZSONY. A tervezettől eltérően mégsem kell majd ún. emeletadót fizetniük a többszintes ingatlanok tulajdonosainak. A koalíció ugyanis meghátrált, mégsem támogatja a parlamentben már második olvasatba jutott javaslatot.
201706301117340.haz01.jpg

A helyi adókról szóló törvénymódosítást, amely részét képezi az ún. emeletadó is, a parlamentben első olvasatban az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Most-Híd, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és az ellenzék egy része is támogatta. Az a veszély fenyegetett, hogy a családi házakban élőknek a változások után többet kell majd fizetniük, mert eddig a házakat elsősorban a beépített terület nagysága alapján adóztatták meg, ez azonban megváltozott volna. A koalíció később módosította a javaslatot, s csak a vállalkozókat és a fejlesztőket sújtotta volna ezzel az adófajtával. Végül a Prava napilap értesülései szerint a kormánypártok meghátráltak.

„A politikusnak meg kell hallgatnia az embereket, a saját választóit” – magyarázta Pfundtner Edit (Most-Híd), aki a javaslatot ¼ubomír Petrákkal és Igor Chomával (mindketten Smer-SD) a parlamentben előterjesztette. Hozzátette, pártja az indítványt jelenlegi formájában nem támogatja, ahelyett csak a vállalkozók tulajdonát képező többszintes épületekkel foglalkozik.

„A vonatkozó törvény megvitatása során hajlandóak vagyunk összehangolni valamennyi építő jellegű észrevételt” – reagált Petrák a közösségi hálón. Továbbra is azt állítja, hogy az indítvány valamennyi adófizető polgárt egyenjogúsítja, mivel a hasznosítható alapterület után fizetnének adót.

Az emeletadó bevezetését már a Szlovák Nemzeti Párt sem támogatja. „Az SNS ilyen formájában nem támogatja a javaslatot, mert nem akarjuk feleslegesen sújtani a polgárokat” – mondta Tibor Bernaák, a párt frakcióvezetője. Hozzáfűzte, meg szeretnék vitatni az adott törvénnyel kapcsolatos további javaslatokat is.

Megosztás