Még mindig spórolunk a gyomrunkon
Szlovákia lakosságának egy jelentős hányada a szomszédos országokban szerzi be az alapvető létfonttosságú árucikkeket, mert nagy részükhöz olcsóbban jut hozzá, mint a hazai üzletekben.
Éves szinten további 3,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Áprilisban az éves különbség 0,3 százalék volt, februárban az előző évi szintet érte el a fogyasztás. A legnagyobb, 15,5%-os kiesés az üzemanyag-kereskedésben érhető tetten, de csökkent a bevétel az élelmiszer-értékesítés terén is. A lakosság 6,8 százalékkal költött kevesebbet a gyomrára, mint tavaly májusban. A piacokon és az alkalmi árusoknál is 5 százalékkal esett vissza a forgalom.
A nagykereskedések sem zárták jól a májust. Forgalmuk a tavalyihoz képest mindössze 0,2 százalékkal nőtt. Gépkocsira, autójavításra 11,8, szállodára-lakásra 4,2, közétkeztetésre, vendéglőre 2,2 százalékkal költöttünk többet.
Az első öt hónap összesített eredménye 1,5 százalékos csökkenést mutat a kiskereskedelemben, s nem áll jobban a nagykereskedelem sem: ott 1,4 százalékkal csökkentek a bevételek 2010-hez képest.
Szlovákiával ellentétben Csehországban májusban 3,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2010 májusához képest. Ott a lakosság már gépkocsira, tartós fogyasztási cikkekre is költött, ennek köszönhető az emelkedés.