Léket kapott az UNITAS
A Közbeszerzési Hivatal az ellen emelt kifogást, ahogy a szlovák pénzügyminisztérium feltételül szabta, hogy a Helwett-Packard társaság legyen ennek a szoftvernek a gyártója, ami egyes lehetséges pályázókat eleve diszkriminál. A kiírás korlátozza a gazdasági versenyt és szűkíti a konkurenciát, nyilatkozta a döntésről a hivatal szóvivője, Branislav Zvara.
A pénzügyminisztérium visszautasítja, hogy a technikai elvárások sértenék bármilyen gyártó jogait. Martin Jaroš szóvivő szerint a pályázat ebben a formában is lehetővé tette, hogy bárki részt vegyen rajta.
Jaroš szerint az Unitas-rendszer befejezésének határidejét a Közbeszerzési Hivatal döntése nem befolyásolja. A minisztérium a szoftverre a harmadik negyedévben új pályázatot ír ki.
Mint ismeretes, a Helwett-Packard társasággal megkötött minisztériumi szerződések és azok záradékai miatt menesztette áprilisban Ivan Mikloš miniszter Jana Èervenáková hivatalvezetőt. A most leállított pályázatot még januárban írták ki.