Követendő vagy figyelmeztető az észt példa?
Az idén is lépett egyet Szlovákia az elektronikus kormányzás terén: kötelezővé tette az egész vállalkozói szféra számára, hogy az adóhivatallal július elsejétől elektronikusan kommunikáljon. Az áttérés a papír alapról fokozatosan történt.
Először a jogi személyek számára tették kötelezővé, amit nehézségekkel, de bevezettek, majd az év elejétől az áfa‑bevallások beadásánál kellett elhagyni a papírt. Most a természetes személyként vállalkozóknak is elrendelték, hogy az adóhivatalnak szánt beadványokat elektronikusan küldjék. Mintegy 360 ezer adóalany szidhatja a rendszert, hogy már megint keserítik az életét. Mert be kellett menni a rendőrségre, ahol kapott egy kis kütyüt, és akkor jött a számítógép előtti szerencsétlenkedés. Jó billentyűt nyom‑e meg, nem kattint‑e félre, és a végén jöhetett a sikerélmény, amikor az elektronikus postájára befutott a sikeres regisztrációt igazoló levél.
De az igazi sikerélmény az, hogy mi is ráléptünk az e‑kormányzáshoz vezető útra, amely sokak szerint a közeljövőben olyan szerepet tölthet be, mint amilyet az ókori Rómában az utak vagy az ipari forradalom Angliájában a vasút: a digitalizált közigazgatás a gazdasági fejlődés infrastrukturális alapja lehet.
Pozitív példaként Észtországot hozzák fel, amely, miután elszakadt a nagy Szovjetuniótól, tudatosította, hogy szegény és kevés erőforrással rendelkezik, ezért húsz éve nagy építkezésbe kezdett. Elkezdte az elektronikus kormányzásra való átállást, és mára meghétszerezte a GDP‑jét. Észtországban az internet alapvető emberi jognak számít. 2000 óta a kormány ülésein és a parlamentben nem használnak papírt, 2007‑ben bevezették az online szavazást. Mára mintegy háromezer szolgáltatást érhet el az észt polgár az e‑kormányzati portálon keresztül. Az 1,3 millió lakos mindegyike a mobilján intézi a parkolását, az egészségügyi adataikat felhőben tárolják, az országból pedig 2022‑re teljesen eltűnhet a készpénz a forgalomból.
Pedig Észtországban 1992‑ben csődközeli állapotok uralkodtak. A fiatal, energikus kormány azonban bevezette az egykulcsos adórendszert, és elindította a privatizációt. Konszenzus alakult ki arról, hogy az információtechnológia lehet a kitörési pont, amelynek első lépése az elektronikus közigazgatási rendszer lehet. Az alapoknál kezdték, úgy építve a rendszereiket, hogy azok mindig továbbfejleszthetőek legyenek.
1997‑re minden iskolai osztályt elláttak számítógéppel, ’98‑ban internettel. 2001‑ben elindult az ország első mobil adatforgalmi hálózata. 2002‑ben bevezették a chipkártyás személyi igazolványt, és erre alapították az egész rendszerüket. Nincs külön egészségbiztosító‑kártya, útlevél, lakcímkártya, adókártya, még tömegközlekedési bérletként is ez szolgál. Így a polgároknak egy adatot mindig csak egyszer kell megadniuk.
Teljesen digitalizáltak a pénzügyi tranzakciók, így az éves adóbevallásnál már mindenki kitöltve kapja meg a saját (elektronikus) bevallását, és ha rendben találja az adóívet, 5‑6 klikkeléssel le is adhatja az adóbevallását. Ez az észtek 95 százalékának átlagosan négy percébe kerül. Azzal, hogy az állam szolgáltatásainak 99 százaléka elérhető interneten, 12 Eiffel‑torony méretű papírhegyet takarítanak meg. Úgy becsülik, hogy az elektronikus aláírás használatával 500 millió dollárt, az észt GDP 2 százalékát spórolják meg.
Észtország hamar felismerte: a kulcskérdés az oktatás, a képzés, mert a digitális társadalom nem létezhet a digitalizáció megértésére és lehetőségeinek kihasználására képes emberek nélkül. Gyakorlatilag támogatnak mindent, ami innovációval kapcsolatos, például az iskolák mindegyikében már ötéves kortól tanulhatnak programozni a gyerekek.
A fejlettségnek azonban van árnyoldala is. Észtország volt az első, amely elszenvedte a totális kibertámadást. 2007. április 27‑én zavargások törtek ki a tallinni szovjet emlékmű eltávolítása miatt, és az oroszok kereskedelmi bojkottal fenyegetőztek. A tüntetések után megindult az első túlterheléses (DDOS) támadássorozat az észt parlament, a kormányhivatalok, a minisztériumok, bankok, telefontársaságok és médiacégek szerverei ellen. A szakértők szerint a szervezettség, a célpontok kiválasztása és a gyakoriság arra utalt, hogy ezt nem egy egyszerű hackercsoport csinálta. A támadások az ország infrastruktúráját célozták, naponta omlottak össze az online adatforgalmát irányító szerverek. Több állami intézmény hálózatát kellett ideiglenesen leválasztani az internetről. Észtországot tulajdonképp visszaküldték a kőkorszakba. Oroszország a végletekig tagadta, hogy köze lenne az egészhez.
Nem sokkal ezután a NATO felállított egy kibervédelmi központot Tallinban, és még abban az évben Észtország létrehozta a világ első információs követségét Luxemburgban. Ez gyakorlatilag egy hatalmas raktár, ahol Észtország összes információját tárolják, hogy egy újabb támadás során vissza tudják állítani a szervereket adatvesztés nélkül.
Miután digitális alapokra helyezték az ország működését, az észtek mások előtt is kitárták a kaput. Mindössze 100 eurós díj ellenében a virtuális letelepedés lehetőségét kínálják fel az idegen cégek számára, jöjjenek uniós tagállamokból vagy harmadik országból. Fizikailag nem is kell megjelenniük Észtországban, mégis beléphetnek európai cégként az európai piacra. Az e‑residency projektben több tízezer jelentkezés futott be 138 országból, és az ilyen engedéllyel rendelkezők száma 2025‑ig akár a 10 milliót is elérheti. Ebben nem a 100 eurós belépőjegy az üzlet, hanem a külföldi cégek által helyben igényelt szolgáltatások és munkahelyek, az Észtországba irányuló üzleti célú utak számának ugrásszerű növekedése és bizonyos esetekben az adóbevételek. Három évvel az e‑residency program bevezetése után Észtország lehet az első olyan ország a Földön, amely külföldiek számára lehetővé teszi, hogy digitális lakosok legyenek.
Az észt példából is látható, hogy ha komolyan akarjuk venni az e‑kormányzást, és ki akarjuk használni annak összes előnyét, akkor az alapoknál, a képzéseknél, a készségfejlesztésnél kell kezdeni, különben marad a fanyalgás és a géptől való idegenkedés.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/13. számában.)
