Korrupció: csökken, de nem eléggé
A Transparency International (TI) felmérése szerint javult a helyzet az adóhivatalokban, a bíróságokon és ügyészségeken, az oktatásügyben és a privatizáció során, sőt még a rendőrségen és az egészségügyben is. Emília Sièáková Beblavá programigazgató azonban arra is figyelmeztetett: a csökkenés nem azt jelenti, hogy a korrupció ne lenne elterjedve továbbra is.
Leginkább a közbeszerzés és a helyi önkormányzatok körül nagy a gyanú. A teljesen privatizált ágazatokban – bank- és biztosítás –, illetve kataszteri nyilvántartókban és a cégbíróságokon van kiveszőben.
A Transparency International szerint a gazdasági változások hoztak javulást. 1993-hoz képest, amikor állami kézben volt a GDP 78,8 százaléka, ma már a szint 41,5 százalékra csökkent. S míg 1989-ben az állami szférában dolgozott az alkalmazottak 40 százaléka, ma már csak 22,8 százalék dolgozik itt. A magánszektorban lényegesen kevesebb a lehetőség a lefizetésekre, mondja a jelentés.
További javulás újabb antikkorrupciós intézkedésektől várható. A belügyminiszter olyan honlapot akar nyitni, amelyen névtelen bejelentéseket tehetnének az állampolgárok, hogy tovább javuljon a helyzet a rendőrség kötelékeiben.
Uniós méretben a korrupció mértékét évi 120 milliárd euróra becsülik.