Kőolajvezeték-építés: veszélyben a Csallóköz ivóvízkészlete?
Peter Žiga környezetvédelmi miniszter a TASR hírügynökségnek adott interjúban leszögezte: nem tud elképzelni olyan műszaki megoldást, amely alapján ki lehetne jelenteni, hogy a kőolajvezeték semmilyen káros hatást nem gyakorolhat a környezetre.
A Barátság kőolajvezetéket a Bécs melletti Schwechat kőolaj-finomítóval összekötő vezeték az eredeti tervek szerint a Csallóközön haladt volna keresztül. A különféle civil tiltakozások után az illetékes hatóságok is arra jutottak, hogy a vezeték káros lehet a régió természeti kincseire, így 2005-ben elutasították a tervet. A Radièová-kormány szintén elvetette a csallóközi nyomvonal létesítését. A kőolajvezeték vonalát azóta sem határozták meg. Az egyik elképzelés szerint Pozsony-Ligetfalut (Petržalka) érintve haladhatna a vezeték, egy másik szerint pedig az ún. kárpáti korridoron, vagyis a Kis-Kárpátokon (Malé Karpaty) és a Hegyháton (Záhorie) át, illetve a Morva (Morava) folyó mentén.
Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja gazdasági és régiófejlesztési alelnöke portálunknak elmondta: a párt eddig is azon a véleményen volt, hogy Dél-Szlovákia egyik legfontosabb kincsének, a Csallóköz alatt található ivóvízkészletnek a védelme mindenképp előbbre való a kőolajvezeték megépítésénél. „Mivel ez Közép-Európa, de talán egész Európa egyik legfontosabb és legbőségesebb ivóvízkészlete, úgy gondoljuk, fontos, hogy annak védelme prioritást élvezzen. Emiatt csak olyan kőolajvezeték megépítését tudjuk elképzelni, amely az ivóvízkészletet mindenképp megkerüli. Nem tudok arról, hogy a tervezett építéssel kapcsolatban már készültek volna mélyreható, európai uniós normákat, szabályokat figyelembe vevő környezetvédelmi hatástanulmányok“ – hangsúlyozta a szakpolitikus.
A gazdasági tárca korábban 10 lehetséges nyomvonalat vázolt fel. Ezek közül három Pozsonyon, a többi pedig Cseklészen (Bernolákovo), Stomfán (Stupava,) illetve Lozornón (Lozorno) keresztül vezetne. A főváros vehemensen tiltakozott az elképzelés ellen – számolt be a Pravda napilap. „Megengedhetetlen, hogy ilyen fontos kérdésben, mint a kőolajvezeték, a minisztérium nem kérte ki a fővárosi önkormányzat véleményét“ – hangoztatta ¼ubomír Andrássy, a város szóvivője. Hasonlóan vélekedett a többi érintett település polgármestere is.
Farkas Iván közölte: tudomása szerint a tíz tervezett nyomvonal között egy sem akad, amely esetében teljes mértékben kizárható lenne a csallóközi ivóvízkészlet szennyeződése. „Csak kompromisszumos megoldások vannak. Az MKP úgy véli, ha a vezetéknek mindenképp meg kell épülnie, akkor csakis olyan megoldásban szabad gondolkodni, amely teljes mértékben megkerülné az ivóvízkészletet, esetleg a lehető legkisebb mértékben károsítaná Csallóköz páratlan kincsét” – szögezte le.
A Slovnaft szerint vitatható, hogy valóban „stratégiai“ jelentőségű-e a beruházás, mivel az orosz csapok elzárása esetén Szlovákia Csehországból, illetve Horvátországból, az Adria-vezetéken keresztül is kaphatna nyersanyagot. A vezeték megépítése üzleti célokat szolgál – figyelmeztetett korábban az olajipari cég szóvivője, Anton Molnár. A Slovnaft megítélése szerint az építkezés elsősorban az osztrákok érdeke, mivel hozzá akarnak jutni az olcsóbb orosz kőolajhoz. A beruházást az OMV mellett a 100%-ban állami tulajdonban levő Transpetrol finanszírozná. Megfigyelők rámutattak: a tranzitdíjak miatt a szlovák államnak is érdekében áll az építkezés.
Az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke szerint nem könnyű megállapítani, hogy az osztrák félnek vagy a szlovák államnak fűződik-e nagyobb érdeke a vitatott kőolajvezeték megépítéséhez. „A mai turbulens időszakban a kőolaj-, illetve energiaellátást illetően nagyon nehéz megállapítani bárminemű középtávú stratégiát. Nagyon nehéz előre jelezni, hogy majd mi lesz három vagy öt év múlva. Éppen ezért azt mondjuk, hogy a közép- vagy hosszabbtávú jövőben egy ilyen összekötés gazdaságilag akár úgy az osztrák, mint a szlovákiai félnek előnyére válhatna. A különféle struktúrák, rendszerek összekötése ugyanis mindig előnyös, az érintett felek hasznára válik. Azt most még nem lehet tudni, hogy pár év múlva e terv megvalósításából melyik ország profitálna többet” – fejtette ki.
A környezetvédelmi minisztérium hamarosan módosítani kívánja a jelenleg hatályos víztörvényt. Amennyiben a parlament jóváhagyja a készülő módosító javaslatot, akkor a jövőben kizárt lesz a szállítóvezeték, közöttük a kőolajvezetékek építése olyan védett vízgazdálkodási területeken, mint a Csallóköz.
A tervezett törvénymódosítással kapcsolatban Farkas Iván megjegyezte: ha életbe lépne a módosított jogszabály, akkor a gazdasági tárca által javasolt tíz nyomvonal egyike sem felelne meg az új előírásoknak. Egyúttal hangsúlyozta: akár módosul a víztörvény, akár nem, az MKP csak olyan megoldást tud elfogadni, amely a jövőben semmiképp nem érinti negatívan a Csallóköz ivóvízkészletét.