Kivonul a szlovák piacról a Hypernova
A Condorum társaság Terno és Moja Samoška név alatt jelenleg több mint 90 boltot működtet. A társaság különböző kis- és nagykereskedelemi befektetésekkel foglalkozik. Egyedüli részvényese Michal Holík, a J&T pénzügyi csoporthoz tartozó több cég egykori menedzsere – számolt be a Sme napilap.
Feltételezések szerint a J&T pénzügyi csoport nem lesz az üzletlánc közvetlen tulajdonosa. Várhatóan a Terno Slovensko szövetkezetet decemberi megszerzéséhez hasonlóan finanszírozza majd a projektet. Akkor Michal Holík lett a Terno vezetőségének elnöke – mutatott rá a lap.
Az Ahold társaság állásfoglalása szerint az üzleti tranzakció anyagi részleteit még nem tisztázták, valószínűleg 2014 első felében rendezik a részleteket. A társaság képviselői közölték: a stratégiai lehetőségek aprólékos átvizsgálása után döntöttek szlovákiai érdekeltségei eladásáról. A cég vezetősége ezután inkább a csehországi tevékenységét kívánja fejleszteni.
Az Ahold összesen 24 üzletet működtet Szlovákiában, tavalyi tiszta bevétele 159 millió euróra rúgott. Csehországban viszont 283 Albert-üzlettel rendelkezik, s 2012-ben 1,76 milliárd eurós tiszta jövedelmet könyvelhetett el.