Kevesebb előnnyel jár majd a fiatalok lakáshitel-támogatási programja
Mindeközben a kifizetett kamatokkal összefüggésben érvényesíthető adóbónusz a pénzügyminisztérium javaslata szerint az adott adózási időszakon belül nem haladhatja majd meg a 400 eurót. A kamat mértékéből fakadó összeg az odaítélt hitelből kerül kiszámításra. A felső összeghatár ingatlanonként 50 000 euró. A jelenlegi támogatás az odaítélt kamat 3 százalékának felel meg. Támogatása révén 2 százalékot a kamatlábból farag le az állam, míg további 1 százalékot a bank. Ha a törvénymódosító javaslat a parlamentben is elfogadásra kerül, akkor 2018. január 1-től a lakáshitel-támogatásért folyamodó fiataloknak maguknak is aktívnak kell majd lenniük.
A támogatás ugyanis jelzett időpontot követően már nem kerül automatikusan levonásra a kamatból, mint jelenleg, hanem az adóbónuszt az éves elszámolás vagy az adóbevallás idején érvényesítheti majd a támogatással élő személy. Ehhez szüksége lesz egy a bank által kiállítandó, a jelzáloghitel-kamat mértékével kapcsolatos igazolásra. Az adóbónuszt aztán levonhatja adójából. Ha az adóbónusz meghaladja a fizetendő adó mértékét, akkor a Pénzügyőrséget (FS) kérheti meg a különbözet kifizetésére.
Az állami támogatás elnyerésének feltételei nem módosulnak. A minimális életkor 18 év, a maximális 35, míg a jövedelemhatár a nemzetgazdasági átlagbér 1,3 szorosa. Az adóbónuszra való jogosultság abban az esetben is csak egy kérvényező fél esetében érvényesíthető, ha a jelzáloghitel vele egyetemben egy másik személyt is terhel, azaz a hitelben egy másik személlyel is osztozik. Ez esetben viszont az adóstársra ugyanúgy vonatkoznak a már említett, az életkorra és a jövedelemre vonatkozó támogatás-igénylési előfeltételek. A fiatalok által igényelhető lakástámogatás futamideje változatlanul 5 év.
Felsorolt módosítások a javaslat értelmében a törvényhozás általi elfogadásuk esetén 2018. január 1-jén lépnének hatályba. Ez azt jelenti, hogy az új jogszabályok szerint csupán a jelzett dátumot követően támogatást igénylőknek kellene eljárnia. A jelzáloghitel szerződést még ebben az évben megkötők még a jelenleg hatályos feltételek mellett élvezhetik a fiatalok állami lakáshitel-támogatását. Az adóbónusz teljes mértékű hatásai csak 2023-ban mutatkoznak majd meg, amikor is végérvényesen felváltja jelenlegi támogatást.
A támogatás újszerű kalibrációja a Finanèný kompas ügyvezető igazgatója, Maroš Ovèarik szerint a legtöbb személy számára előnytelenebb lesz. Az 5 év alatt érvényesíthető adóbónusz felső határa 2000 euró, míg mindeddig bizonyos esetekben ez akár a 3000 eurót is meghaladhatta. A kérdésről a Poštová banka is hasonlóan vélekedik. „Egy 50 000 eurós jelzáloghitel esetében ez havi mintegy 80 eurót jelent” – közölte Gabriel Balog, a bank retail igazgatója.
