Irány Ausztria és Németország!
Németország egymillió üres helyet kínál a szlovák, a magyar, a lengyel és más 2004-ben csatlakozott ország nyelveket beszélő mérnökeinek, számítástechnikai szakembereinek. A két ország viszonyait ismerő szakemberek szerint egyébként nem várható nagy „áradat“ Közép- Európából. „Aki akart, már régen megtelepedett Berlinben vagy Bécsben” – vélik az elemzők.
Németország és Ausztria - a 2004-ben csatlakozott országok közvetlen szomszédjai - félelmükben lezárták határaikat a szabadon áramló munkaerő előtt attól tartva, hogy „az olcsó kelet-európai munkavállalók lepik el országaikat“. Most szívesen látnák őket, ugyanis mindkét országban hiány mutatkozik bizonyos szakemberekből. Az egészségügyben ápolókra, általános és szakorvosokra van leginkább szükség, szellemi munkakörökben mérnökökre, szoftverfejlesztőkre, informatikusokra. A szolgáltatások területén túlnyomórészt szakmunkásokat várnak a víz-, gáz-, villanyszerelőtől a hegesztőn, lakatoson, mezőgazdasági gépszerelőn, technikusokon át egészen a festőkig, asztalosig. Csak Németországba mintegy 1300 nyitott pozícióra keresnek Kelet-Európából, így Magyarországról érkező munkavállalókat.
Időközben azonban az új tagállamokban is megváltozott a helyzet. Aki menni akart, azokat az országokat célozta meg, amely könnyen és gyorsan befogadta, főként Nagy Britanniát és Írországot. Az uniós csatlakozás előtt sokkal többen akartak külföldre menni mint a csatlakozás után. Ma Szlovákia lakosságának csupán 0,7 százaléka gondolkodik a végleges kiköltözésen!
A Trenkwalder ügynökség adatai szerint 500 szlovák állampolgár érdeklődik osztrák és német munkahelyek iránt. A potenciális külföldi munkavállalók fele mondja azt, hogy „itt maradna a szomszédban“, nem akar messzebb, például a brit szigetekre menni. A szlovákok legfőbb problémája a hiányos nyelvtudás, angolul azonban sokkal többen tudnak, mint németül. Ausztria és Németország abban is különbözik a többi európai országtól, hogy a munkavállalóktól még a legkevésbé kvalifikált helyeken is megköveteli a német nyelv alapfokú ismeretét.
Magyarországon többen beszélik a német nyelvet legalább középfokon. Jelenleg körülbelül 15 ezer magyar munkavállaló ingázik Ausztriába a nyugat-dunántúli régióból. Õk a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és az építőipar egyes szegmenseiben dolgoznak. A felszolgálók 1100-1700 eurót, a szakácsok 1200-2500 eurót, a konyhai kisegítők 1000-1200 eurót keresnek havonta. Az építőiparban 2000-2300 eurót lehet keresni egy hónapban.