Szlovák fuvarozók túlárazásért perelnék a teherautógyárakat
A szlovákiai fuvarozóknak lehetőségük lesz pertársaságba szerveződni a nagy autógyártók elleni kartellperben. Erről tájékoztatott a nemzetközi Hausfeld jogásztársaság, amely a szlovákiai szubjektumok kártérítési igényét 340 millió euróra taksálja.
A kártérítési igényüket azok a fuvarozók nyújthatják be, akik teherautó beszerzésükkor túlfizettek az árkartellbe tömörülő nagy vállalatoknak. Ez mintegy 400 fuvarozó vállalatot, több mint 10 ezer teherautó vásárlását érinti. A pertársaság kialakításában segít a szlovák fuvarozók szövetsége (CESMAD) aki közvetítői szerződést kötött a jogi társasággal.
A fuvarozók kártérítést követelhetnek azért a felárért, amit a kartellező teherautógyártók okoztak 1997 és 2011 között. Az Európai Bizottság még 2016-ban megbüntette a vezető teherautógyárakat kartellezésért, hogy a teherautókat drágábban árulták a reális értéküknél.
Az ügyön együtt dolgozik a Financialright társaság és a Hausfeld ügyvédi iroda. 2017 végén és 2018-ban már két nagy pert indítottak Németországban, amelyben mintegy 150 ezer teherautó volt érintett. Jelenleg egy harmadik pert készülnek indítani, és ide várják a szlovák fuvarozókat.
Az árkülönbözet különböző az egyes országokban, az egyes gyártók között, az Euro normák, vagy a gyártási év alapján. A túlárazást Szlovákiában 2,8 és 13,8 százalék közé teszik.