Potápi: Gazdasági szempontból is egyre inkább egységes térré válik a Kárpát-medence
Míg korábban kulturális és oktatási szempontból lehetett egységes Kárpát-medencei térről beszélni, a gazdaságfejlesztési programoknak köszönhetően gazdasági szempontból is egyre inkább egységes térré válik ez a régió – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Zentán, a vajdasági gazdasági mentorképző program megnyitóján.
Kiemelte, hogy a 2010-es kormányváltás radikális változásokat hozott a nemzetpolitikában, és 2014-től a szimbolikus tettek után paradigmaváltás következett, a nemzetpolitika hangsúlya szülőföldön történő boldogulás felé fordult.
A gazdaságfejlesztési program elsőként a Vajdaságban indult meg, majd a többi környező ország magyarlakta területeire is kiterjedt.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a program ugyan a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozik, de a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága számos módon segít a kivitelezésben.
A Kárpát-medencében alakuló egységes gazdasági tér kialakítása és megerősítése az itt élő magyarság közös feladata – húzta alá Potápi. Kiemelte, hogy a gazdasági folyamatok kapcsolatban állnak egymással, hiszen a magyar vállalkozások több mint 90 százalékban magyar embereket foglalkoztatnak, a gazdasági kapcsolatokat a saját köreikből építik ki, és külföldi kapcsolataik főként magyarországi partnereket jelentenek.
Ez nemcsak a magyar vállalkozóknak jó, hanem az adott országban élő, más nemzetiségű vállalkozóknak és az országnak is – szögezte le. Hozzáfűzte, hogy Magyarország akkor erős, ha mellette erősek a környező országok is.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rámutatott, hogy a mentorképzés a vajdasági gazdaságfejlesztési program újabb eleme. A már befutott, tekintélyes nagyvállalkozókat összekapcsolják az induló kisvállalkozásokkal azzal a szándékkal, hogy a nagyok a saját tapasztalataikat, kapcsolati rendszerüket átadják a kicsiknek.
Reményét fejezte ki, hogy a nagyvállalkozások is abban lesznek érdekeltek, hogy az általuk mentoráltak sikeressé váljanak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vajdasági magyar vállalkozóréteg országos viszonylatban is jelentőssé vált. Mint mondta: a vajdasági magyar közösségnek számos sikeres vállalkozója azt bizonyítja, hogy a gazdasági életben már a magyarság számarányán felüli a jelenlétük és ismertségük az országban. A cél az, hogy ezt még tovább erősítsék.