2019. július 4., 07:28

Kiváló minőségű ivóvizet lehet kinyerni a Dunából

A több millió embernek ivóvizet adó Dunából kiváló minőségű vizet lehet kinyerni, ám sokat kell tenni ahhoz, hogy ez három-négy évtized múlva is így legyen - mondta a folyót vizsgáló konzorcium vezetője egy csütörtöki lapinterjúban.

ivoviz-1024x576.jpg

Engloner Attila, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet korábbi igazgatója a Magyar Hírlapnak nyilatkozva kijelentette:

Tudtommal mi vagyunk az elsők, akik egyesztendős idősávban és ilyen fokú komplexitásban vizsgálják a Dunát, annak tisztaságát, a belőle kinyert ivóvizet, a parti szűrésű kutakat, a csővezetékek hálózatát egészen a csapokig".

A szakemberek naponta számos helyről gyűjtenek vízmintákat, majd ezeket azonnal a laboratóriumba szállítják. A vizsgált szakasz Suránytól Ráckevéig nyúlik. A munka többféle vízállásnál és időjárási helyzetben zajlik, és a hagyományos szennyezések mellett az új típusúakat is vizsgálják, mint a gyógyszermaradványok, valamint bomlástermékeik.

Engloner Attila úgy fogalmazott, hogy

a Duna állapotát sokféleképpen lehet jellemezni, egy azonban bizonyos: a több millió embernek ivóvizet adó folyóból jelenleg kiváló minőségű vizet lehet kinyerni.

Megosztás
Címkék