Juncker és Pellegrini ünnepélyesen felavatták az Európai Munkaügyi Hatóságot
Az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) rekordidő alatt valósult meg. Ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke jelentette ki szerda (október 16.) este Brüsszelben, az új európai ügynökség felavatási ünnepségén. Juncker Peter Pellegrini (Smer-SD) szlovák kormányfővel közösen leplezte le az ELA logóját.
Az EB elnöke emlékeztetett: két évvel ezelőtt többek között azért is indítványozta az új ügynökség létrehozását, mivel a munkaerőpiac területén garantálni kellett az igazságos, hatékony és érvényesíthető uniós szabályokat, az „ugyanazon a helyen ugyanazon munkáért ugyanannyi bért” szellemében. Pozitívan értékelte, hogy a pozsonyi székhelyű ELA politikájának egyik alapeleme a szociális pillér lesz. Az ügynökség és az igazgatótanács munkájához sok sikert kívánt.
Pellegrini a médiának nyilatkozva két fontos tényezőre hívta fel a figyelmet. Az egyik, hogy
Szlovákia EU-taggá válása óta először fog itt székelni egy fontos ügynökség.
A másik, hogy Szlovákiába, amely politikájában mindig hangsúlyt fektetett a szociális dimenzióra, olyan intézmény helyezi a székhelyét, amely a munkajoggal és az unión belüli munkaerő-áramlással foglalkozik. Egyben kifejezte abbéli reményét, hogy Szlovákiába sok új alkalmazott fog érkezni Európából és szerte a világból.
Maroš Šefčovič uniós biztos rámutatott: az elmúlt években sokszor volt terítéken a szociális normák betartásának kérdése az EU tagállamiban. Példaként az Ausztriában dolgozó, szlovákiai ápolónők esetét említette, és az ezzel összefüggésben elfogadott jogszabályt, amelyet Brüsszel diszkriminatívnak ítélt.
– fűzte hozzá.
A pozsonyi székhelyű ELA felügyeli majd, hogy tisztességes munkafeltételeket biztosítsanak az uniós polgároknak, dolgozzanak bárhol az Unión belül. A foglalkoztatás és a munkaerő-mobilitás területén előforduló szabálysértésekkel is foglalkozni fog. Teljes körű működését idén decemberben kezdi meg. Az ügynökség igazgatótanácsának tagjai szerdán találkoztak először, és csütörtökön tarják az első munkaértekezletüket Brüsszelben.