2019. november 15., 09:51

Folynak a tárgyalások a Volkswagen törökországi beruházásáról

Törökország és a Volkswagen egy üzem létesítéséről egyeztet, annak ellenére is, hogy a német konszern nemrégiben politikai okokból elnapolta a döntést a beruházásról.

Volkswagen
Fotó: TASR/AP

Baran Celik, a török autóexportőr vállalatok szakmai képviseleti szervezet, az OIB elnöke még a hét végén kijelentette, tudomása van róla, hogy tárgyalások folynak a kormány és a Volkswagen között.

Hasonló értelemben nyilatkozott Mustafa Varank ipari miniszter is egy beszédében: „folyamatosan tárgyalunk a német féllel... az a dolgunk, hogy kapcsolatban legyünk a befektetőkkel, a Volkswagennel”.

A török autóipari beszállító vállalatok szervezetének az elnöke Alper Kanca szerint a Volkswagen is egyeztetéseket folytat potenciális beszállítóival. „A Volkswagen pár hónappal ezelőtt megkezdte a puhatolózó tárgyalásokat a potenciális beszállítókkal. Konkrét kérdések kerültek szóba. Az egyeztetések azóta is folynak” – mondta.

A Volkswagen Törökország észak-szíriai katonai offenzíváját követő nemzetközi felháborodás miatt októberben jelentette be a végső döntés elhalasztását az Izmir közelében tervezett üzemberuházásáról. Szakmai körökben úgy tudják, hogy a beruházásra Törökország mellett még Bulgária volt esélyes.

Törökország politikamentes, pusztán gazdasági döntést vár a Volkswagentől - jelentette ki Mustafa Varank ipari miniszter. Közölte egyúttal, hogy tárgyalások folynak a német és a török szakszervezetek között is a beruházásról.

Tudomásom van róla, hogy szakszervezeteink kapcsolatban állnak egymással”

– mondta.

A török autóexportőrök szervezetének elnöke Baran Celik is megerősítette a kapcsolatfelvétel tényét: „mi magunk javasoltuk az autóiparban működő szakszervezeteknek, hogy vegyék fel a kapcsolatot német kollégáikkal, mert úgy értesültünk, hogy ellenzik a gyártás Törökországba telepítését” – mondta.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.