Büszkeség vagy balítélet – tíz éve fizetünk euróval

Az euró bevezetése akkor nem csak egy fizetőeszközt jelentett, hanem valahol a ’89‑ben elkezdett rendszerváltás egyik szimbolikus határkövét is. Kicsit az eltelt évek visszaigazolását láttuk benne, hogy jó úton járunk, és közel a cél, hogy elérjük azt az életszínvonalat, amit a Nyugat – a média teljes eszköztárával – teljesülhető vágyként, célként elénk vetített. 

A tíz évvel ezelőtti szilveszter kissé olyan volt, mint a ’89‑es fordulat, vagy a 2004‑es májusi uniós csatlakozás.

2008 szilveszterén nemcsak az óévtől búcsúztunk, hanem az addig megszokott szlovák koronától is. Olyan pont volt ez, amikor várhattuk az újévet, és várhattuk az új fizetőeszközt, s mindez jó okot adott az ünneplésre. A pozsonyi Fő téren úgy köszöntötték a 2009‑es évet, hogy négy hatalmas léggömböt eresztettek fel a levegőbe, kettőn az euró, kettőn a régi szlovák korona jelképe volt látható.

Az átállás főpróbája balul sült el, mert a bankautomatából Robert Fico kormányfő Pozsonyban igen, Pavol Paška házelnök Kassán hajnali egy óra előtt nem tudott eurót kivenni.

(Kicsit később egy másik automatából neki is sikerült.) És a bankautomaták január másodikától már országszerte működtek. Még január 16‑ig fizethettünk a jó öreg szlovák koronánkkal, de onnantól aztán nagyon megtanultunk 30‑cal osztani meg szorozni. Mert még évekig szinte mindent oda‑vissza számoltunk, és so­káig csak koronában tudtuk az áru értékét elképzelni. Szoktuk az új pénzt, az alakját, és nem értettük, hogy az a 2 koronás nagyságú fémérme, amire most egy euró van írva, hogyan érhet 30,1260 szlovák koronát.

Pedig ha valami, akkor ez az átállás a fiatal kis állam egyik sikersztorija. A vezetők felkészültek, és felkészítettek minket is.

A kétéves átmeneti időszakban az árcédulákon mindkét pénznemben fel kellett tüntetni az árat, kaptunk a zsebünkbe kék‑sárga színű számológépeket („eurokalkulacskákat”), amelyek egy gombnyomásra átszámoltak mindent. Csak a fejünkben tartott kissé tovább az átállás.

Amit kétségkívül sikeresen vezényelt le a pénzügy: nagyobb vitákat és kisebb botrányszagú mellékízt egyedül az árfolyam meghatározása okozott (Po­čia­tek esete a döntés előtt a monacói luxusjachttal). A lakosság viszont örömmel vette tudomásul, hogy az addigi euró–korona árfolyamhoz képest 20‑22 százalékkal erősebbnek ítélték meg a koronánkat, hiszen ezzel a megtakarításunk, a nálunk lévő pénz rögtön felértékelődött. Reális becslések szerint a szlovák korona abban az időben amúgy is alulértékelt volt, és a valós szintre sikerült belőni az árfolyamot.

Természetesen egészen mást jelentett ez a vállalkozásoknak, mint a köznépnek, hiszen ők olyan közegben dolgozhattak, amely segítette termékeik exportját, így a korona felértékelődésével – elsősorban a hazai kisvállalatok – nehezebb helyzetbe kerültek. De ezt akár úgy is értékelhetjük, hogy a szlovák gazdaság az euró bevezetésével egyben egy versenyképességi fordulatot is végrehajtott, ami jól is jött az akkor kezdődő válság leküzdésénél.

Persze akkor még kevesen látták, milyen felfordulást fog okozni a világban az Amerikában kipukkant ingatlanlufi. Bizakodva vártuk a szlovák gazdaság javulását, amire meg is volt minden okunk, hiszen, bár a munkanélküliségi ráta magas volt, a munkaerő magasan képzett, olcsó és ritkán sztrájkoló. Folyamatosan növekedett a gazdaság, alacsony volt az eladósodottság szintje, és egy akkor haladónak mondható egyenadók rendszerén a költségvetés is biztos lábakon állt. Mindez bizonyította, hogy az ország hajlandó és képes is volt teljesíteni az euróövezetbe való belépéshez szükséges szigorú maas­t­rich­ti konvergenciakritériumokat.

A válságot egy nagy hullámvölgyet követően leküzdöttük, majd jött Szlovákia gazdaságának gyors növekedése. Hogy ebben mekkora szerepe volt az eurónak, arról eltérnek a vélemények.

A hazai szakértők és a közszereplők többsége pozitívnak ítéli meg az euró­pai közös pénznem hatását hazánkra. A visegrádi társainknál már érdekesebb ugyanennek a megítélése. Az euró felvételét támogatók gyakran hozzák fel érvként a szlovákiai példát, ahol a közös valuta bevezetése nem hozott hosszú távú negatív hatásokat. Az ­euró ellenzői ugyanakkor szintén Szlovákiával példálóznak.

Mindenesetre Szlovákia 25 évvel Cseh­szlo­vá­kia szétválása után sem érte be a cseheket, és napjainkra egyes kutatók szerint a fogyasztói árak Szlovákiában tíz százalékkal magasabbak, mint Csehországban vagy Magyarországon, nem is beszélve a lengyel árakról.

A munkabérek hosszú időn keresztül emelkedtek ugyan, és kezdték megközelíteni a csehországi szintet, a folyamat azonban 2014‑ben megtorpant, és azóta már a környező országokban emelkednek gyorsabb ütemben a bérek.

Persze nem lehet minden rosszat az euró nyakába varrni, ahogyan minden jót sem lehet az új fizetőeszköz jótékony hatásának tulajdonítani. A folyamatok bonyolultabbak. Több minden hat akár a munkanélküliségre, akár a gazdasági növekedésre, mintsem hogy azt kizárólag az euró hatásának tulajdoníthassuk. A legfontosabb előnynek az alacsonyabb tranzakciós költségek tekinthetők. Nem kell többletköltségekkel számolnunk a valutaváltásnál, és ez szélesebb, könnyebben kezelhető nemzetközi kereskedelmet eredményez az euróövezeten belül. A kisember is megérzi, amikor külföldön jár, hogy nem kell az átváltással bajlódnia.

Másrészt viszont kevés tanulmány foglalkozik az euró bevezetésének hátrányaival, például a pénzügyi szuverenitás elvesztésével. Ez azt jelenti, hogy Szlovákiának már nincs lehetősége arra, hogy változó valutaárfolyammal reagáljon a világgazdaság különböző kihívásaira. Folyamatosan tapasztalhatjuk, hogy visegrádi társaink miként tartják gyengén valutájukat csak azért, hogy gazdaságuk szereplőinek jobb exportpozíciót teremtsenek. Reálisan nézve, elég nehéz kereskednünk a szomszédainkkal, mivel az erős euró miatt drágák a szlovák termékek. Igaz, ez nem túlzottan zavarja a nálunk letelepedett multikat, mivel számukra a célpiac Euró­pa és az egész világ.

Lassan szintén a feledés homályába merül a görög adósságválság negatív hatása a szlovák gazdaságra és a költségvetésre.

Az EU célja az volt, hogy monetáris és gazdasági uniót hozzon létre, amihez a tagállamok pénzügyi és gazdaságpolitikáját egységesíteni kellene. Ebből azonban csak a monetáris unió valósult meg az euróval, mint közös valutával. A perifériák gazdaságai nem tudnak felzárkózni. Sőt, tovább nőttek a különbségek. Görögország például nem tudott versenyezni az euróövezet erős államaival, ezért nem tudta fizetni az egyre tornyosuló adósságait. Természetesen euróövezeti országként kötelezettségünk segítséget nyújtani a bajba jutottaknak, az övezeten belül. Sajnos azonban a perifériák helyzete továbbra sem javult, és a görögnél nagyobb gazdaságok is gyengélkednek. Annak ellenére, hogy az ­euró stabil, ugyanez nem mondható el valamennyi euróövezeti országról. És ha ezek az országok nem állnak szilárd lábakon, akkor a közös valuta komoly veszélyeket hordoz.

Ez azonban már csak egy következő világválság idején fog kiderülni. Addig is büszkék vagyunk, hogy itt, Köztes‑Európában nekünk már eurónk van! Megszoktuk, talán meg is szerettük, és kacérkodhatunk a gondolattal, hogy mi már majdnem a mag‑Európához tartozunk. Azt pedig, hogy a régi világ 18 koronás söréért már 1–1,3 eurót kell fizetnünk, szintén megszoktuk, és ugyanúgy lenyeljük, mint a gyönyörűen habzó sört.    

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/1. számában.