2018. május 29., 18:30

Az Ózdi Acélművek vásárolta meg a tönkrement őrmezői gyárat

A német Max Aicher csoport portfóliójába tartozó ÓAM Ózdi Acélművek vásárolta meg a Homonna melletti Őrmező (Strážské) acélgyárát a tönkrement Slovakia Steel Mills-től (SSM).

strazske.jpg

Az örmezői acélmű, akárcsak az ózdi, hulladékvasból gyártott betonba való acéltermékeket. Majdnem 400 alkalmazottal évente 360 ezer tonna acélt tudott gyártani. A két gyár viszonylag közel van egymáshoz, csupán kétszáz kilométerre.

A Max Aicher csoport  Őrmezővel kapcsolatos jövőbeli terveiről, akárcsak a vételi árról egyelőre keveset tudni, és bővebben nem is kívántak nyilatkozni. A csoport jelenleg 18 országban tevékenykedik, négyezer alkalmazottal, az éves forgalmukat egymilliárd euróra becsülik. A vasiparon kívül foglalkozik építészettel, ingatlanokkal, turizmussal és hulladékkezeléssel.

A csoportnak van már egy leányvállalata Szlovákiában (Max Aicher Slovakia) Leopoldovban, ahol fémhulladékok feldolgozásával foglalkozik, aminek döntő szerepe lesz majd az őrmezői projekt sikerében.

Bár az Őrmezői acélmű viszonylag fiatal vállalat, technológiája nem nevezhető elavultnak, hiszen csak nyolc éve indították, de 2014-ben tönkrement, és azóta nem gyártanak. Bár akkor konzerválták a gépeket, de a technológia mára elöregedett, és az sem tisztázott, milyen eszközökhöz jutnak hozzá a vásárlással, mert a vagyonelemekért már évek óta folyt a harc a hitelezők között.

A legnagyobb hitelező a Cseh Exportbank, amely az akkori 220 milliós beruházás háromnegyedét  hitelezte. A vízgazdálkodási rendszert az Arca Capital szerezte meg, akinek további követelése van a tönkrement SSM-el szemben, akárcsak a J&T Private Investments társaságnak.

Ismert nevek

Az eredeti projektet Slovakia Steel Mills (SSM) még Branislav Prieložný futtatta fel a ma már nem létező Istrokapitál csoportból, amit később a csoport másik tagja Mário Hoffmann vett át. A társaság mellett a kezdeteknél ott sertepertélt a szír származású Aksam Barakat kassai vállalkozó, aki Miskolc mellett is hasonló projektet képzelt el 60 millióért, amire a magyar Eximbanktól 35 milliót fel is vett. Természetesen a miskolci gyár nem épült meg a mai napig.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.