A Kisprojekt Alap újabb szlovák-magyar együttműködési projekteket támogat
Továbbra pályázhatnak a Kisprojekt Alapnál azok az önkormányzatok és nonprofit szervezetek, amelyek projektjei a szlovák-magyar együttműködésen alapulnak. Erről a Pozsony Megyei Önkormányzat (BSK) tájékoztatott azzal a figyelmeztetéssel, hogy a projektek következő kiértékelésére június végén kerül sor.
„A feltétel egy magyarországi pályázóval való kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy a projektből finanszírozott tevékenységeknek a határ mindkét oldalán meg kell valósulniuk, és ezeknek hozzá kell járulnia a határ menti régiók látogatottságának a növeléséhez vagy a két ország együttműködéséhez” – magyarázta Juraj Droba, a BSK elnöke.
Továbbá elmondta:
az egymillió euró körüli összeggel támogatott kísérleti projektek szerződéseinek az aláírása után még több mint 4 500 000 euró maradt elosztásra.
A pályázati felhívást 2019. április 1-jén tette közzé a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás. A BSK mellett további két szlovákiai megye kapcsolódhat még be a pályázási folyamatba.