2017. január 9., 08:14

Folytatja az élelmiszerláncokkal szembeni harcot az agrárszektor

POZSONY. Embert próbáló lesz a 2017-es esztendő – mondta Milan Semanèík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke. Az elnök jelezte folytatják a harcot az élelmiszerláncok tisztességtelen praktikáival szemben.
201701081616260.AGRARSZEKTOR_1-2.jpg

„Számos a 2016-os évből származó megoldatlan feladat vár ránk. A legfontosabbak közé az ún. ANC, azaz a rosszabb termelői feltételekkel rendelkező területeket érintő kifizetések megrövidítésével kapcsolatos problémák megoldása tartozik" - magyarázta a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke, akinek elmondása szerint idén tavasszal ebben a témakörben a V4-ek agrárkamaráinak szlovákiai ülése keretén belül a kamara nemzetközi konferenciát szervez.

Közlése szerint a 2017-es évben egészen biztosan dominálni fog a közvetlen kifizetések kérdése, amely 2016-ban bonyolította a gazdáknak történő közvetlen kifizetések folyamatát.

„Az élelmiszeriparban bizonyosan figyelemmel kísérjük majd a tisztességtelen kereskedelmi magatartást, amelyek megakadályozására különféle tevékenységet folytatunk majd. Ugyancsak foglalkozni fogunk az új, az élelmiszergyártók az élelmiszerek csomagolásának begyűjtésével kapcsolatos - a kiadásokat 6-10 százalékkal megnövelő - hulladéktörvény hatásaival" - mondta Semanèík.

Új hulladéktörvényt akarnak az élelmiszergyártók

„A mi elképzelésünk szerint a környezetvédelmi tárcának át kellene értékelnie az adott jogszabályt, s ugyancsak valljuk, hogy egy a rendszer valós kiadásait tükröző szakmai elemzés kidolgozása szükséges, ellenkező esetben annak veszély fenyeget, hogy 2017 első felében a cégek minimalizálják költségeiket, megnyirbálják a béreket és az elbocsátások eszköze után nyúlnak. Az efféle sötét forgatókönyveket azonban el kívánjuk kerülni" – fogalmazott az SPPK elnöke.

Az SPPK idén is tenni kíván annak érdekében, hogy javuljon a termőföldeket megművelő, illetve az egészséges élelmiszereket előállító személyek helyzete.

„Éppen ezért szövetségeinkkel, társulásainkkal és regionális kamaráinkkal együttműködve 2017-ben is különféle tevékenységek megvalósítására készülünk annak érdekében, hogy nagyobb hitelt nyerjünk a szlovákiai fogyasztóknál, ha az olyan hazai termékekről esik szó, amelyek – s ezt hangsúlyozom – mindennemű élelmiszerbotránytól mentesek. Ezzel az a tény is összefüggésben áll, hogy a szlovákiai termékek megvásárlásával maguk a mezőgazdászok és élelmiszergyártók is nagyobb társadalmi megbecsülésben részesülnek, akik mindennapos kemény, profi munkájukkal ezt kétségkívül megérdemlik" – fűzte hozzá Semanèík.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.