Emelkednek az energiaárak januártól
A villanyáramot és a földgázt forgalmazó társaságok már beterjesztették új árajánlataikat az Árszabályozási Hivatalba (ÚRSO), amelynek azokat jóvá kell hagynia. A szolgáltatók az árak alakítása során az energiahordozók növekvő világpiaci árát veszik alapul.
Kevesebb a szén, bezárják az erőműveket
„Az elektromos energia és a földgáz nagykereskedelmi ára idén fokozatosan emelkedik, miközben a villanyáram kapcsán az előző hónapokban jelentős mértékű drágulásról beszélhetünk“ – mondta el Jiøí Koudela, a Slovakia Energy étékesítési igazgatója.
Az elektromos energiát jelenleg a prágai börzén (PXE) csaknem 70 százalékkal drágábban kínálják, mint tavaly tavasszal. A földgáz esetében hozzávetőleg 30 százalékos drágulásról beszélhetünk.
„A jelenlegi helyzetet több tényező befolyásolja: az időjárás, a szén emelkedő ára a kínai kitermelés korlátozása miatt, az atomerőművek gyártási kapacitásának korlátozása és a jelenlegi hiány, amit az erőművek fokozatos bezárás okoz“ – magyarázta Koudela.
A Slovakia Energy szerint a háztartások által fogyasztott elektromos energia ára hozzávetőleg 5 százalékkal emelkedik abban az esetben, ha az ÚRSO nem módosítja az ár további összetevőit, mint például a hálózathoz való hozzáférésért vagy a megújítható források támogatásáért fizetett illetéket.
Magasabb számlák
A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy egy átlagos család, amely évi fogyasztása nem haladja meg a 2000 kWh-t, több mint 12 euróval fizet majd többet.
A földgáz esetében a drágulás mérsékeltebb lesz, várhatóan 2-3 százalékos. A gáz esetében az átlagos fizetnivaló (a D2-es tarifában, ami főzést és vízmelegítést jelent) 15 eurós drágulásról beszélhetünk.
Más szolgáltatók is emelik az áraikat. „Beterjesztettük az árjavaslatunkat, amely reagál az árucikkek piaci helyzetének alakulására“ – mondta el a Nyugat-Szlovákiai Villamos Művek (ZSE) szóvivője, Michaela Dobošová. A ZSE egyelőre nem akart konkrét számokat elárulni, mert ki akarja várni az Árszabályozási Hivatal végérvényes megerősítését.
Dávid Vlnka, az Energie2 társaság igazgatója jelezte, januártól a piaci helyzet alakulásától függően drágul a villanyáram és a földgáz. Azok pontos új árát csak azt követően teszik közzé, hogy azt az ÚRSO jóváhagyja.
Másrészt a Szlovák Gázművek (SPP) azt állítja, hogy nem kerül sor drágulásra. „Az említett árucikkek piaci ára nem gyakorol nyomást az ármódosításra, a az SPP nem terjesztett az ÚRSO elé árrendezési javaslatot a háztartásokat és kisvállalkozásokat illető jövő évi gázárak tekintetében“ – mondta el a társaság szóvivője, Ondrej Šebesta.
