Emelkedik az éjszaka és ünnepnapokon végzett munkáért fizetendő pótlék
Az éjszakai munkavégzésért a jelenlegi minimálbér összegéből kiszámítva, 20 helyett 50 százalékot kell majd fizetni, ami 2018 májusától óránként a jelenlegi 0,55 euró helyett 1,38 euró pótlékot jelent.
A hétvégi munkavégzésért járó új pótlék
Az ünnepnapokon végzendő munkáért az alkalmazott átlagbérének jelenlegi 50 százaléka helyett maximum 100 százalékot fizetnek majd.
A smeres törvényhozók azt is javasolják, hogy a szombati és vasárnapi munkavégzésért is új pótlékot vezessenek be, amelyet az alkalmazottnak a bére mellé legalább a minimális órabér nagyságában kellene megkapnia. Jövő év májusától ez az összeg elérné a 2,759 eurót.
A képviselők a megállapodás alapján dolgozók esetében is szorgalmazzák az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésért járó pótlék bevezetését. „Abból a célból, hogy meggátoljuk a megállapodás alapján dolgozók kihasználását főleg szombatonként, vasárnaponként, ünnepnapkon és éjszakánként“ – érvelnek a javasolt módosítások beterjesztői.
A nettó bér emelése
A beterjesztők szerint a módosítás 761,5 ezer alkalmazottat érinthetne. Az alkalmazottak nettó bevételének az emelése számításaik szerint hozzávetőleg 337,5 millió eurót jelentene 2018-ban, és 535,6 millió eurót 2019-ben.
„A nettó bér emelése egy-egy alkalmazott esetében így 2018-ban majd cca 443,1 eurót, 2019-ben pedig 703,3 eurót jelent, ami az alkalmazottak nettó bérének emelése során átlagosan több mint havi 58,60 eurót jelentene“ – számították ki a képviselők.
A módosító javaslat kidolgozói azt feltételezik, hogy a munkakódex negatívan befolyásolja majd a vállalkozói közeget azért, mert emelkednek a munkáltatók bérköltségei. A módosítás 2018 május elejétől december végéig a munkáltatóktól 647,5 millió eurót követelne majd meg, amiből 614,1 millió euró magát a vállalkozói ágazatot érinti.
A munkaügyi normák alkalmazásának tilalma
A munkáltatók bérköltségeinek emelkedése 2019-ban 1,02 milliárd euróra rúg, amiből 969,6 millió euró a magánágazatban dolgozó vállalkozókat terheli majd. „Ezek a hatások mérséklődhetnek akkor, ha teljesül a módosítás egyik célja: csökken az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzés“ – állítja Podmanický, Glváè és Petrák.
Szerintük azokra a munkáltatókra, akik már jelenleg is bérpótlékot fizetnek a hétvégi, éjszakai és ünnepnapi munkavégzésért, semmiféle terhelést nem jelent, vagy csak kisebb mértékű hatása lesz.
A munkakódex módosítása további javasolt változtatásokat is tartalmaz. Például kötelező lesz, hogy a munkaszerződésbe foglalt bérről szóló megállapodás során nem szabad majd alacsonyabb alapfizetést adni annál az összegnél, amit az állásajánlat kapcsán korábban közzétettek. Továbbá az is lehetővé válna, hogy a túlórákért az ún. pótszabadság időszakában végzett túlórákért is bért fizethessenek.
A törvénymódosítás szerint azt is megtiltanák, hogy az alkalmazottakat akkor is dolgoztassák, ha veszélybe kerül a biztonságuk vagy az egészségük.

