Emelik az államfő, a kormánytagok és a képviselők bérét
Javasolták a bérek befagyasztását
A gyorsított eljárást végül nem is támogatta valamennyi koalíciós képviselő, s azt több smeres képviselő sem szavazta meg. Egyesek ellenezték, mások tartózkodtak a szavazástól vagy nem szavazták meg. A Szlovák Nemzti Pártból (SNS) egyedül Andrej Danko támogatta azt. A kollégái vagy ellenezték, vagy tartózkodtak a szavazástól. A gyorsított eljárásra voksolt Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, valamint 3 további hidas képviselő is. A többiek szintén ellenezték azt vagy tartózkodtak. Ellenben a gyorsított eljárást pártolta a Kotleba-féle Mi Szlovákiánkért Néppárt (¼SNS) valamennyi jelenlevő képviselője.
A bérek befagyasztására vonatkozó javaslattal Robert Fico kormányfő állt elő a kormány november 15-i ülésén. Azt javasolta, hogy a jelenlegi szinten hagyják meg a képviselők, az államfő, a kormánytagok, valamint az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnökének és alelnökeinek, illetve az ombudsmannak és a további kiválasztott szubjektumoknak a bérét. Ez például a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatójára, a Közszolgálati Tanács tagjára, valamint a gyermekekkel és egészségkárosodottakkal foglalkozó biztosra is vonatkozik, akiknek a bérviszonyai kötődnek a képviselői fizetésekhez.
Kivételt képeznek a bírák
Kivételt képeznek az Alkotmánybíróság bírái, illetve a további bírák, az SZK Bírói Tanácsának elnöke, a főügyész és a többi ügyész is. A bérek befagyasztásának következtében az állami költségvetésnek 4,1 millió euró kiadást takarítanának meg.
A kormány a gyorsított eljárás szükségszerűségét a jelenlegi gazdasági helyzettel indokolta – konszolidálni kell a közpénzeket.
Gazdasági károk
Ondrej Dostál (SaS) bírálta a kormány javaslatát. „... A kormány azt állítja, hogy a képviselők és az államfő bére gazdasági kárt jelent az állam számára“ – magyarázta Dostál, aki azonban nem tudja azt, hogy ez a kár miben is rejlene.
„Ilyen rossz állapotban van a gazdaságunk? Zavar állt fel a közpénzek terén? Ez ellentmond a kormány és a Smer képviselői állításának, akik arról igyekeznek meggyőzni minket, hogy milyen virágzó is a gazdaságunk. Semmiféle olyan oka nincs a gyorsított eljárásnak, amelyet a törvény ismerne“ – jelentette ki. Dostál a kormány javaslatát ezért populistának és álszentnek nevezte.
Megzavart államháztartás
„A kormány képviselői sem szavazták volna meg, ha nem kellene megfelelniük a kormány PR-politikájának. Nincsenek olyan reális okok, amelyek a gazdaság állapotával lennének indokolhatók. Az okok a populizmusban keresendők, amit a kormány a bérek befagyasztásával maga idézett elő. A kormány ugyanis tudta azt, hogy az állami költségvetés elkészítése idején milyen állapotban van az államháztatás. Ezért a javaslatát rendes időben beterjeszthette. A kabinet azonban ezt csak a kormánypártok megyei választások során bekövetkezett kudarca után tette meg“ – szögezte le Dostál. Egyúttal a kormányt felszólította, hogy ne játsszon populista színházat, inkább örökre fagyassza be a béreket.
Dostált Milan Mazurek, az ¼SNS képviselője is bírálta, aki Dostál felszólalásában az SaS képviselőinek kapzsiságát látja, mert nagyobb béreket akarnak. Hasonlóképpen bírálta Dostált Erik Tomáš smeres honatya is. „Ez tíz percnyi üres duma volt. Mondja meg, hogy 1 000 euróval akarja emelni a bérét. Ön kapzsi! A Smer nem pártolja ezt a kezdeményezést“ – tette hozzá.
Richard Vašeèka, az O¼aNO frakcióvezetője azt mondta, hogy a mozgalma mindig is azért támogatta a bérek befagyasztását, mert szolidáris az emberekkel. „Nem támogatjuk azonban a gyorsított legiszlatív eljárásra vonatkozó javaslatot, mert annak nincs értelme. A kormány alkalmatlanságát jelenti, ha ilyen javaslattal áll elő. Ez egy előre látható helyzet. Önök alapvető gazdasági károkat okoznak az államnak, s ezen a bérek befagyasztása sem segíthet“ – tette hozzá.
