2017. április 18., 11:38

Elzálogosították a kassai vasmű területének nagy részét

POZSONY. A Kassai Kerületi Bíróság döntésének értelmében elzálogosították a kassai U. S. Steel területének nagy részét. A kassai vasmű fellebbezhet a döntés ellen.
201704181043320.uss01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A bíróság határozata értelmében a gyár alatti telkek kétharmadát az amerikai Adams & Co. társaság számára zálogosított el. A Sme napilap számára ezt Marcela Gálová bírósági szóvivő is megerősítette, a zálogjogról szóló bejegyzést már közzétették az on-line kataszterben.

Egyelőre nem tudni, hogy minderre miért volt szükség, mivel a bíróság még nem tette közzé a határozat indoklását.

„A kerületi bíróság a telkeket az ismeretlen tulajdonú Adams & Co. cég javaslatára zálogosította el, a társaság a U. S. Steeltől 16 millió eurót követel. Az elzálogosított telkek értéke azonban jelentős mértékben meghaladja a követelt összeget” – mutatott rá a napilap.

A bírósági ítélet a kassai vasmű területeinek hozzávetőleg 64 százalékát érinti. Azok elzálogosítása még nem végleges, a U. S. Steel ugyanis fellebbezhet a döntés ellen. A határozat azt sem jelenti, hogy az Adams & Co. a terület egy részének tulajdonosává vált, arra ugyanis csak zálogjoga van. Tulajdonossá csak akkor válhat, ha a bíróság a cégnek végérvényesen odaítéli a követelt 16 millió eurót.

A bírósági határozat azt sem akadályozza meg, hogy az amerikai United States Steel Corporation befejezze a tervezett eladást, s a gyárat a kínai Hesteel Group szerezze meg. A Sme értesülései szerint az üzlet megkötésére húsvét után kerül sor.

Ján Baèa, a U. S. Steel Košice szóvivője nem akart nyilatkozni a bírósági eljárás kapcsán.

Az Adams & Co. és a vasmű közti üzleti viszony a kilencvenes években alakult ki. A vasmű akkoriban Alexander Rezeš fennhatósága alá tartozott, s azt csőd fenyegette.

201704181043320.uss01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás