Első tesztrepülésére készül az Orion űrkapszula
WASHINGTON. Az Amerikai Ûrügynökség négy évtized elteltével ismét a mélyűrbe merészkedik, a tervek szerint csütörtökön, december 4-én indítja első tesztrepülésére az Orion űrkapszulát.
Az ember nélküli, négy és fél órás misszió - Exploration Flight Test-1 (EFT-1) – során az Orion 5800 kilométerre távolodik a Földtől, majd nagy sebességgel tér vissza, hogy 1200 érzékelőjével tesztelni tudják hőpajzsát, repüléselektronikáját és számos más rendszerét. Ha problémamentesen zajlik, a misszió Mexikó közelében ér véget a Csendes-óceánban, ahol a haditengerészet hajói gyűjtik majd be a kapszulát.
Ilyen messzire 1972 óta – amikor a NASA Apollo Hold-misszióinak utolsó követe visszatért a Földre - egyetlen emberkéz alkotta űrhajó sem jutott el. Azóta egyetlen űrhajót sem terveztek úgy, hogy emberi legénysége alacsony Föld körüli pályán túli régióba juthasson. Ha minden a tervek szerint megy, az Orion jóval messzebb jut majd, mint az Apollo kapszulák, az asztronautákat Föld körüli aszteroidákra, majd a 2030-as évek közepére végül a Marsra szállítja.
Az emberek biztonságos eljuttatása és hazaszállítása mélyűri célpontokról óriási kihívásokat állít a szakemberek elé, amelyekkel a NASA legutóbbi emberes űrrepülőgépeit, a mára nyugdíjba vonult űrsiklókat tervező mérnököknek sohasem kellett szembesülniük. (Egyetlen űrsikló sem merészkedett a földi pályán túli régióba.) Például, ha az űrhajón valamiféle probléma merül fel, alacsony Föld körüli pályáról az asztronauták elméletileg kevesebb, mint egy óra alatt a felszínen lehetnek. A Holdról vagy még távolabbi pontról viszont már napokat venne igénybe a hazatérés – mondja Mark Geyer, a NASA Orion programjának szakembere. Mindehhez igen megbízható rendszerekre és olyan megoldásokra van szükség, amelyekkel vészhelyzet esetén a legénység védelmét biztosítani lehet - magyarázta egy novemberi sajtóeseményen. Az egyik ilyen megoldás lehetővé teszi majd, hogy a legénység szkafanderekben akár hat napig életben maradhasson, ha a kapszulában csökken a nyomás – tette hozzá.
A mélyűri járművek ezenfelül jóval nagyobb sugárzásnak vannak kitéve, mint a Föld körül maradottak, amelyeket megvéd a bolygó mágneses mezeje. Ezért az Orion pajzsának elég erősnek kell lennie az elektronika védelméhez. A mélyűri küldetés asztronautái ráadásul nagyobb sebességgel térnek majd vissza a Földre, mint az orbitális pályán dolgozók. Geyes szerint ennélfogva a hőpajzs is másmilyen lesz, más anyagokból, másfajta rétegvastagsággal készül, ráadásul ilyen sebességnél a légkörbe lépés fizikája is változik.
A tesztrepülésen az Orion pajzsa közel 2200 Celsius-fokos hőmérsékleti értékeket tapasztal meg. Azért is távolodik el a Földtől 5800 kilométerre - a Nemzetközi Ûrállomásnál több mint 14-szer távolabbra kerülve -, hogy elegendő sebességre tegyen szert a gyors visszatéréshez. Ha sikerül, a Hold közeléből visszainduló missziónál várható sebesség mintegy 80 százalékával érkezik majd. A sebes visszatérés problémaköre magyarázza az Orion kapszula alakját, pontosan ugyanúgy, mint az embereket a Holdra és onnan hazaszállító Apollo-program idején. Mike Hawes, az Orion programmenedzsere a Lockheed Martinnál hozzátette, ez a forma a legmegfelelőbb a sebes visszatéréshez.
Az Orion azonban nem az Apollo parancsnoki moduljának mása. Egyrészt jóval nagyobb. A terveknek megfelelően hat asztronautát fogadhat be, 3,3 méter magas és 5 méter széles. A háromfős Apollo-kapszula 3,2 méter magas és 3,9 méter széles volt. Az Orion ezenkívül 8,9 köbméter lakható teret nyújt, míg az Apollónál ez csak 6,2 köbméter volt.
A technológia is nagy előrelépéseket tett az Apollo parancsnoki moduljának megalkotása óta. Scott Wilson, a gyártást felügyelő szakember elmondta, bár az Orion fizika megkövetelte kapszula alakja az Apollót idézi, benne minden a legkorszerűbb anyagból készült. „A manőverező rakétáktól, a környezetszabályozókig és az űrhajó struktúrájáig a technológia legfrissebb vívmányaira támaszkodik” – magyarázza. Mivel jelenleg senki sem lesz a fedélzeten, az ülések helyére nagyobb alumíniumdarabokat helyeznek ballasztnak, a kijelzők helyén szimulátorok lesznek, és természetesen létfenntartásra sincs szükség.
Az Apollót felbocsátó hatalmas Saturn V rakéta is régen nyugdíjba vonult már, az Oriont a United Launch Alliance fejlesztette Delta IV rakéta szállítja fel. A későbbi Orion-missziók viszont már a NASA SLS (Space Launch System) megarakétájával indulnak útnak, az utóbbi még fejlesztés alatt áll. Az SLS és az Orion a tervek szerint először 2017-ben vagy 2018-ban repül együtt a kapszula második, legénység nélküli tesztrepülésén. Az első emberes missziót 2021-re tervezik.
Ilyen messzire 1972 óta – amikor a NASA Apollo Hold-misszióinak utolsó követe visszatért a Földre - egyetlen emberkéz alkotta űrhajó sem jutott el. Azóta egyetlen űrhajót sem terveztek úgy, hogy emberi legénysége alacsony Föld körüli pályán túli régióba juthasson. Ha minden a tervek szerint megy, az Orion jóval messzebb jut majd, mint az Apollo kapszulák, az asztronautákat Föld körüli aszteroidákra, majd a 2030-as évek közepére végül a Marsra szállítja.
Az emberek biztonságos eljuttatása és hazaszállítása mélyűri célpontokról óriási kihívásokat állít a szakemberek elé, amelyekkel a NASA legutóbbi emberes űrrepülőgépeit, a mára nyugdíjba vonult űrsiklókat tervező mérnököknek sohasem kellett szembesülniük. (Egyetlen űrsikló sem merészkedett a földi pályán túli régióba.) Például, ha az űrhajón valamiféle probléma merül fel, alacsony Föld körüli pályáról az asztronauták elméletileg kevesebb, mint egy óra alatt a felszínen lehetnek. A Holdról vagy még távolabbi pontról viszont már napokat venne igénybe a hazatérés – mondja Mark Geyer, a NASA Orion programjának szakembere. Mindehhez igen megbízható rendszerekre és olyan megoldásokra van szükség, amelyekkel vészhelyzet esetén a legénység védelmét biztosítani lehet - magyarázta egy novemberi sajtóeseményen. Az egyik ilyen megoldás lehetővé teszi majd, hogy a legénység szkafanderekben akár hat napig életben maradhasson, ha a kapszulában csökken a nyomás – tette hozzá.
A mélyűri járművek ezenfelül jóval nagyobb sugárzásnak vannak kitéve, mint a Föld körül maradottak, amelyeket megvéd a bolygó mágneses mezeje. Ezért az Orion pajzsának elég erősnek kell lennie az elektronika védelméhez. A mélyűri küldetés asztronautái ráadásul nagyobb sebességgel térnek majd vissza a Földre, mint az orbitális pályán dolgozók. Geyes szerint ennélfogva a hőpajzs is másmilyen lesz, más anyagokból, másfajta rétegvastagsággal készül, ráadásul ilyen sebességnél a légkörbe lépés fizikája is változik.
A tesztrepülésen az Orion pajzsa közel 2200 Celsius-fokos hőmérsékleti értékeket tapasztal meg. Azért is távolodik el a Földtől 5800 kilométerre - a Nemzetközi Ûrállomásnál több mint 14-szer távolabbra kerülve -, hogy elegendő sebességre tegyen szert a gyors visszatéréshez. Ha sikerül, a Hold közeléből visszainduló missziónál várható sebesség mintegy 80 százalékával érkezik majd. A sebes visszatérés problémaköre magyarázza az Orion kapszula alakját, pontosan ugyanúgy, mint az embereket a Holdra és onnan hazaszállító Apollo-program idején. Mike Hawes, az Orion programmenedzsere a Lockheed Martinnál hozzátette, ez a forma a legmegfelelőbb a sebes visszatéréshez.
Az Orion azonban nem az Apollo parancsnoki moduljának mása. Egyrészt jóval nagyobb. A terveknek megfelelően hat asztronautát fogadhat be, 3,3 méter magas és 5 méter széles. A háromfős Apollo-kapszula 3,2 méter magas és 3,9 méter széles volt. Az Orion ezenkívül 8,9 köbméter lakható teret nyújt, míg az Apollónál ez csak 6,2 köbméter volt.
A technológia is nagy előrelépéseket tett az Apollo parancsnoki moduljának megalkotása óta. Scott Wilson, a gyártást felügyelő szakember elmondta, bár az Orion fizika megkövetelte kapszula alakja az Apollót idézi, benne minden a legkorszerűbb anyagból készült. „A manőverező rakétáktól, a környezetszabályozókig és az űrhajó struktúrájáig a technológia legfrissebb vívmányaira támaszkodik” – magyarázza. Mivel jelenleg senki sem lesz a fedélzeten, az ülések helyére nagyobb alumíniumdarabokat helyeznek ballasztnak, a kijelzők helyén szimulátorok lesznek, és természetesen létfenntartásra sincs szükség.
Az Apollót felbocsátó hatalmas Saturn V rakéta is régen nyugdíjba vonult már, az Oriont a United Launch Alliance fejlesztette Delta IV rakéta szállítja fel. A későbbi Orion-missziók viszont már a NASA SLS (Space Launch System) megarakétájával indulnak útnak, az utóbbi még fejlesztés alatt áll. Az SLS és az Orion a tervek szerint először 2017-ben vagy 2018-ban repül együtt a kapszula második, legénység nélküli tesztrepülésén. Az első emberes missziót 2021-re tervezik.
Forrás
hirado.hu, space.com