Előzetes letartóztatásba helyezték Roháèot
Az ügyvéd azt mondta: a bíróság - egyezően az ügyészi indítvánnyal - arra hivatkozva rendelte el a kényszerintézkedést, hogy álláspontja szerint a férfi esetében mind a szökés, elrejtőzés, mind a bűnismétlés veszélye, mind pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának veszélye megállapítható.
Az ügyvéd kedden úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Roháèot.
Április elején Dusan Daòový, Jozef Roháè szlovák ügyvédje Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy a védence elleni elfogatóparancsot a magyar hatóságok valóban Fenyő János egykori médiamágnás 1998. februári budapesti meggyilkolása kapcsán adták ki.
Az ORFK szóvivői irodájának hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap kísérte haza "Jozef R. szlovák állampolgárt", aki ellen a Fővárosi Bíróság február 10-én nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.
A férfit a szlovák hatóságok február 18-án fogták el, majd Magyarország kérelmének elbírálása után a szlovák legfelsőbb bíróság elrendelte kiadatását.
A rendőrség - bár ezt sem erősítették meg hivatalosan - azért gyanúsítja Roháèot a Fenyő-gyilkossággal, mert DNS-e megegyezik azzal, amelyet a gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren találtak.
A sajtóban korábban azért indultak találgatások arról, hogy milyen bűncselekmény miatt adták ki Magyarországnak Jozef Roháèot, mert korábban felvetődött a neve több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is.